Vitát váltott ki a szórvány áttelepítésének gondolata

Vitát váltott ki a szórvány áttelepítésének gondolata
Az erdélyi magyar sajtó tág teret szentel annak, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán (KMKF) Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője a szórványban élő magyarok áttelepítésének gondolatát vetette fel.

 

Szász Jenőnek a KMKF pénteki budapesti ülésén elhangzott felvetését a maszol.ro portál szellőztette meg hétfőn. Amint a portál beszámolt róla, Szász Jenő a zárt ülésén a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának”, “önkéntes területfeladásának” lehetőségéről tett említést.

A portál beszámolója szerint Szász Jenő szavai hallatán Márton Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselője tiltakozásképpen kivonult a teremből. Márton Árpád elmondta, Szász Jenő szavait úgy is lehet értelmezni, hogy Magyarország a szórványmagyarok áttelepítésével oldaná meg a demográfiai problémáit, de akár úgy is, hogy Erdélyen belül a Székelyföldre telepítenének szórványközösségeket.

Szász Jenő a portálnak nyilatkozva pontosította, nem az erdélyi szórványközösségek Magyarországra telepítésére gondolt. Elképzelhetőnek tartotta viszont, hogy Románia Erdélyen túli területeiről, vagy akár a dél-erdélyi Zsil völgyéből “el lehet csalogatni” magyar embereket. Példaként elmondta, hogy a Duna melletti Galacon élő magyar taxisnak nem biztos, hogy ott kellene felnevelnie a gyermekeit. Hozzátette, ha a szórványban született magyar fiatalok a Székelyföldön szocializálódnának, lehet, hogy nem vándorolnának el, hanem a tömbben élő magyarságot erősítenék.

A szórvánnyal kapcsolatos polémiáról több erdélyi magyar lap is beszámolt. A Krónika keddi számában nyilatkozó Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke – aki maga is jelen volt a pénteki ülésen – úgy vélekedett, hogy az RMDSZ rosszindulatúan félremagyarázza Szász Jenő kijelentéseit. A politikus úgy vélte, a szülőföldön való megmaradás gondolatát valamennyi párt elfogadja.

A maszol.ro oldalon közölt publicisztikájában Sebestyén Mihály történész “az önfeladás legklasszikusabb példájának” minősítette Szász Jenő kezdeményezését. “A beköltözés Székelyföldre, a skanzenbe, az indián rezervátumok szolgai lekottázása lesz” – írta a történész.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter