Vitákat kiváltó szoborcsoport

Bihar megye – Sok tegnapot idéző hang szólalt meg a Holnap irodalmi társaságnak Nagyváradon emléket állítani kívánó szoborcsoport terve ellen. Pedig ez a beruházás a város idei kulturális kiadásainak egy százalékát sem teszi ki – tudatta Szabó Ödön megyei tanácsos.

A Bihar Megyei Tanács támogatásra méltónak ítélte a nagyváradi önkormányzatnak azt a tervét, miszerint szobrot kíván állítani a Holnap irodalmi társaság alakjainak. A részletekről Szabó Ödön megyei tanácsos, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke beszélt lapunknak: „A Holnaposok százéves évfordulója kapcsán, mintegy másfél évvel ezelőtt merült fel annak gondolata, hogy valamilyen emlékhelyet teremtsünk nekik Nagyváradon. Az RMDSZnagyváradi helyi tanácsi és Bihar megyei frakciója megbeszélte a felvétést és jónak találta azt.  Fél évvel az ötlet megszületése után megkértük Deák Árpád képzőművészt, hogy készítsen egy makettet a megvalósítandó szoborcsoportról. A művész el is készítette a makettet, ami nem más, mint az Ady múzeumban lévő festménynek egy mintázata, amelyen Ady Endre, Juhász Gyula, Dutka Ákos és Emőd Tamás ülnek egy asztalnál az egykori EMKE kávézó teraszán. Az idei költségvetés összeállításánál a Bihar megyei önkormányzat a város kérésére jóváhagyta azt a keretet, amelyből a szoborcsoport megvalósulhat. A törvény értelmében minden önkormányzat meghatározza a fejlesztési prioritásait, és ezeket felterjesztik a megyei tanácshoz, amely ebből a listából választja ki azokat a projekteket, amelyeket támogatásra méltónak talál. A tanácsi határozatban elfogadott terveket a megyei tanács egy listába foglalja, és mindegyik beruházásra külön-külön meghatározza a támogatási összeget is. Ezt a listát aztán a megyei tanács visszaküldi a helyi önkormányzatoknak.”
 
Támadások
 
A szoborcsoport tervének nyilvánosságra kerülése után heves támadások érték azt, különösen a helyi román sajtóban. Ezekre a támadásokra reagálva Szabó Ödön elmondta: „a megyei tanács 55 milliárd régi lejt ad a nagyváradi színház felújításának befejezésére, mintegy 200 milliárd régi lejt a múzeum épületének felújítására; a nagyváradi helyi tanáccsal közösen mintegy 20 milliárd régi lejt költ az idén a nyári színház felépítésére, míg a nagyváradi vár felújítására csak az idén többmiliárd régi lejt fordítanak uniós támogatásból. Tehát számos nagy értékű kulturális beruházás történik az idén a városban, és ez az 5 milliárd régi lejbe kerülő szoborcsoport Nagyvárad kultúrára fordítandó idei évi forrásainak kevesebb mint egy százalékát teszi ki. Ennyi mindenképp megilleti azokat a személyiségeket, akik történelmet írtak a magyar irodalomban száz évvel ezelőtt.”
 
Brand a belvárosban
 
Az ügyvezető elnök tudatta, hogy még nem eldöntött az, hogy hol fog állni a szoborcsoport, de mint mondta: „ennek helye a belváros, a túristák által frekventált hely kell legyen, mert biztos vagyok benne, hogy rövid idő alatt ez a szoborcsoport Nagyvárad egyik magyar kulturális brandjévé válik. Én a Fő utcán látnám a legszivesebben ezt a szobrot, hisz amúgy is ott fordul meg a legtöbb túrista.” Az ügyvezető elnök elmondta, hogy nem dőlt el még az sem, hogy ki készíti majd el a művet, mert a nagyváradi önkormányzat kell megszervezze a megvalósítási pályázatot. „Még legalább egy évbe kerül, míg elkészül a szoborcsoport.”- zárta szavait Szabó Ödön.
 
Pap István