Vita a ciántechnológia betiltásáról

Vita a ciántechnológia betiltásáról
Megtorpant a román képviselőház plénumában a ciántechnológiák betiltására vonatkozó romániai jogszabálytervezet, amelynek tartalmát korábban a bukaresti törvényhozó testület illetékes szakbizottsága gyökeresen megváltoztatta.

Eckstein-Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt (PRM) szenátora kezdeményezte ezt a törvényt, amely azonnal betiltaná a ciántechnológiák használatát a bányászatban. A román képviselőház iparügyi bizottsága azonban március elején elutasító jelentést fogadott el a tervezetről, és egyben puhított az eredeti szövegen. Így a módosító indítvány értelmében a ciánt alkalmazó bányászati kitermelést csak fokozatosan, 2018-ig csökkentenék.
A keddi képviselőházi vitán Bogdan Olteanu liberális házelnök javasolta a jogszabály visszaküldését a szakbizottsághoz. Hangsúlyozta: az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotta kormány a két kezdeményező szenátor által beterjesztett eredeti jogszabályt támogatja. A liberálisok ötletével – hogy a tervezetet visszaküldjék a szakbizottsághoz – egyetértett a két legerősebb ellenzéki alakulat, a Demokrata Liberális Párt (PD-L) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) is, annak ellenére, hogy képviselőik a március eleji szakbizottsági vitában maguk is az elutasító jelentés mellett szavaztak, illetve támogatták a jogszabály-tervezet gyökeres módosítását.
A mostani egyetértésben szerepet játszott, hogy áprilisban civil szervezetek nyílt levélben fordultak Emil Bochoz, a PD-L elnökéhez, akitől azt kérték, hogy támogassa a cián használatának betiltására vonatkozó törvényt. Boc a levélre válaszolva bejelentette: azt tanácsolja majd pártja képviselőinek, hogy korábbi állásfoglalásuktól eltérően támogassák a két szenátor eredeti törvénykezdeményezését. A keddi döntés értelmében az iparügyi szakbizottságnak ismét meg kell vitatnia a jogszabály-tervezetet.
Romániában nyílt titoknak számít, hogy a két szenátor kezdeményezésének fő célja megakadályozni a verespataki aranybánya-beruházás megvalósítását. A román környezetvédelmi minisztérium tavaly szeptemberben függesztette fel a beruházási projekt engedélyeztetési folyamatát, miután bírósági döntés érvénytelenítette a kivitelező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) vállalat településrendezési engedélyét.