Visszatértek a jutalomkirándulásról

Csehországi és szlovákiai kirándulással jutalmazta a nagyváradi Polgármesteri Hivatal azokat a diákokat, akik jól szerepeltek az országos tantárgyversenyeken.

 

A tanulók most tértek vissza három napos útjukról, amelynek keretében megtekintették Prága nevezetességeit, a pozsonyi várat és más történelmi nevezetességeket. A fiatalok egyike, Reştea Patricia Andrada, a váradi Mihai Eminescu Főgimnázium XI-es, biológia-kémia szakos diákja a napokban a váradi Városházát is meglátogatta. Patricia szép tanulmányi eredményekkel dicsekedhet, hiszen már három éve több tantárgyban is igen jó eredményeket ért el az országos tantárgyversenyeken: 2009-ben első lett a fizika olimpiászon, 2010-ben harmadik a román tantárgyversenyen, míg idén második az ortodox vallásban. Céljai ugyanilyen dícséretesek, hiszen jövőre szeretné megnyerni a biológia tanárgyverseny országos szakaszát, emellett pedig célja bejutni az orvosi egyetemre.

A nagyváradi Polgármesteri Hivatal ezúton is szeretne gratulálni a diákoknak, szüleiknek és tanáraiknak az elért eredményekért.