Visszatérnek a lazarista szerzetesek Váradra

Akt.:
Visszatérnek a lazarista szerzetesek Váradra
Szerda este Vita Consecrata. Nyolc évszázad szerzetesrendi történelem és művészet a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében címmel konferenciával egybekötött rendtörténeti kiállításmegnyitót tartottak a Püspöki Palotában, mely tavaszig tekinthető meg.

Az egybegyűlteket Exc. Böcskei László megyés püspök köszöntötte. Felidézte, hogy a 2014. november 30. és 2016. február 2. között zajlott Megszentelt Élet Évében az elmúlt hónapokban számos olyan rendezvényt szerveztek, melyek a kolostorokban és rendházakban élőkre hívta fel a figyelmet, a mostani azonban több ennél, hiszen arról szól, mit tettek az elmúlt évszázadokban, illetve tesznek még napjainkban is a váradi egyházmegye területén élő szerzetesek és nővérek, hozzájárulva ezáltal a társadalmi, kulturális, szociális és intézményi fejlődéshez. Dr. Kovács F. Zsolt atya, a püspökség irodaigazgatója úgy vélte, talán a „rendben vagyok, földön járok, égre nézek” mondat lehetne a legtalálóbb mottója a szimpóziumnak.
A konferencia első előadója dr. Botár Gábor székelyudvarhelyi plébános volt, aki a mallersdorfi ferences nővérek erdélyi tevékenységéről beszélt. Többek közt megtudtuk tőle, hogy a Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek Szerzetesközössége 151 éve tevékenykedik Erdélyben. A rendet Paul Jozef Nardini atya alapította- akit sanyarú gyermekkora szociálisan érzékennyé tett- Pirmasensben, a székhelyet 1869-ben tették át Mallersdorfba. A kolostori élet alapja Szent Ferenc Harmadik Rendjének szabályzata, a nővérközösség pedig a Szent Család oltalma alatt áll. Erdélybe 1864. november 19-én érkezett az első hat nővér Nagyszebenbe, az intézmény fejlődése, koedukációs oktatási rendszer kialakítása céljából. Nagyváradon az egészségügy és az oktatás területén tevékenykedtek, 1895-ben Schlauch Lőrincz püspök kérvényezte, hogy a megyei kórházban vegyék át a betegek ellátását. 1897. január 1-től 15 nővér 250 beteget gondozott naponta, és a kórház kapacitása és a betegek száma évről évre nőtt. 1903. október 1-jétől a helyi gyermekkórházban is átvették a betegápolást, kezdetben 20 beteg mellett 5 nővér dolgozott, de számukra egyre gyarapodott. 25 év eredményes munka után az anyaház vissza akarta vonni a nővéreket, de néhányan még itt maradtak. Ezzel párhuzamosan közben Bognár István apátkanonok 3 nővért kért a szeminárium konyhájába, akik 1898. november 1-jétől elkezdték a munkát. Az I. világháború után Széchenyi Miklós püspök feloszlatta a papi szemináriumot, de utódja, Bjelik Imre újraindította, és szintén nővéreket kért a háztartás vezetésére. A II. világháború utáni 1948-as államosításkor a kongregáció intézményes befagyasztása is megtörtént, zaklatásokra került sor az iskoláikban, és kilakoltatták a nővéreket, akik annak ellenére, hogy le kellett tegyék a szerzetesi habitusukat, a külső formák hiányában is igyekeztek eleget tenni hivatásuknak. 1989 után az itt élő nővérek házukat a kongregációnak ajándékozták, melyet renováltak, és 1999 augusztusában felszenteltek. Jelenleg a Dózsa György utcai Kis Szent Teréz Házban 4 nővér gondoz 12 gyermeket, illetve 2012. október 11-én Böcskei László megáldotta a Brassói utcai Szent Ferenc Napközi Otthont.

Vincés nővérek

Barta Szabolcs lazarista szerzetes rendje és a vincés nővérek nagyváradi missziós munkáját mutatja be. Felvezetőjében arról beszélt, hogy lett az alapító, 19 évesen pappá szentelt Páli Szent Vince törtető, pénzéhes és karrierista fiatalemberből olyan személyiség, akit Franciaországban a szegények atyjaként, és a szeretet apostolaként tiszteltek. 1617-ben alapította a Szeretetegyesületet (mely a Caritas elődjének is nevezhető), 1625-ben a Missziós Társaságot (lazaristák), 1633-ban pedig a Szeretet Leányai Társulatot (vincés vagy irgalmas nővérek). Előbbiek működési területe a missziók, a papság képzése, valamint a szegényekkel, rászorulókkal való foglalkozás, utóbbiaké a betegápolás, az oktatás-nevelés és a karitatív szolgálat volt. 1878-ban Grazból indult egy nővércsoport Nagyváradra Nogáll János kanonok, későbbi püspök meghívására. Szolgálati helyük lett a Szent Vince Intézet, az Inmaculata Intézet, a velencei iskola, a Szent László Intézet, a Szent József kórház, a Katalin-telep, valamint Szentjobbon és Bélfenyéren is tevékenykedtek. A kommunizmus évtizedei után 1990-ben újrakezdték, 1996-ban költöztek be új tartományi házukba a Mioriţei utcában, ahol jelenleg 12-en élnek. A lazaristák 1940-ben érkeztek Váradra, a Katalin -telepre, ahol korábban a vincés nővérek végeztek lelkipásztori munkát. Népmisszióval, hittanoktatással foglalkoztak, pártfogolták a szegényeket és a munkásembereket. 1997-ben az utolsó lazarista atya is elhagyta Váradot, idén nyáron azonban a tartományi gyűlésen úgy döntöttek, jövőre visszatérnek a Katalin-telepre. Az amúgy váradi születésű Barta Szabolcs atya néhány napja már meg is érkezett, jelenleg a Szent László plébánián akkomodálódik.

Oklevelek

Az előadások végén Exc. Böcskei László megyés püspök oklevelekkel és az egyházmegye érdemérmének bronz kiadásával ismerte el a szerzetes és nővérközösségek tevékenységét. Ezt követően pedig megnyitották a Nyolc évszázad szerzetesrendi történelem és művészet a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében című kiállítást, melyhez Lakatos Attila kulturális referens fűzött néhány gondolatot.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter