Visszatérés a normalitáshoz

Visszatérés a normalitáshoz
Három projekt érinti a múzeum új székhelyét- közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Pásztor Sándor tanácselnök, melyet közösen tartott Ioan Mang alelnökkel és Aurel Chiriac igazgatóval.

Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke felvezetőjében kifejtette: két stratégiai projekttel jelentkezik Bihar megye, az egyik egészségügyi jellegű, 9 millió euró értékben. A teljes projekt értéke amúgy 13 millió euró volt, de ebből megközelítőleg 4 millió eurót kulturális célra fordítanak, mert az egészségügyi minisztérium arról biztosította a megyei önkormányzatot, hogy a legfontosabb onkológiai felszerelést, vagyis a részecskegyorsítót központi és európai uniós alapokból finanszírozzák, tehát a Bihar Megyei Tanács úgymond mentesíteni tudja magát 4 millió eurótól, és ezt kulturális célokra költheti, vagyis a Körösvidéki Múzeum új székhelyére.

A RO-HU-s egészségügyi projektben érintett lesz egyebek mellett a két hegyimentő központ, Nagyvárad Polgármesteri Hivatala- mivel onkológiai szinten számos eszközbeszerzés történik-, Belényesnek, Nagyszalontának, Élesdnek és Margittának a kórházait szerelik fel egy-egy digitális röntgen géppel és korszerű ekográf készülékkel, valamint szánnak pénzösszeget a Nagyváradi Egyetem orvosi karán nyújtott képzések fejlesztésére is. Ioan Mang, a tanács alelnöke hozzátette: egy bécsi illetékes bizottság már ellenőrizte azt, hogy a körülmények alkalmasak a részecske gyorsítónak, tehát Váradra hozható, és meg lehet hirdetni a közbeszerzési eljárást.

Három projekt

Az említett 4 millió euróból befejezik a múzeum új székhelyének második és harmadik emeletét, és ebbe a projektbe egy magyarországi partnert is bevonnak, ami azt jelenti, hogy Komádiban ezzel egy időben renoválják a kultúrházat.
Pásztor Sándor arról is beszélt, hogy egy másik kulturális jellegű projekt körülbelül 5 millió euró értékű, és arra vonatkozik, hogy a Körösvidéki Múzeum új székhelyének felújítását végleg befejezik, illetve a már körvonalazódó, megnyert Regionális Operatív Program pályázata mellé biztosítják azt az összeget, mellyel átadhatják ezt végérvényesen. Ez a pályázat a speciális eszközök és bútorzat beszerzésére vonatkozik, belső munkálatokra az első emeleten, valamint az épület melletti park, zöldövezet rendbetételére.
Az új székhelyet érintő harmadik projekt pedig 5 millió lej értékű, már folyamatban van a megvalósítása, és arról szól, hogy a Megyei Tanács által biztosított keretből bútorzatot vásárolnak, mely két és fél hónapon belül megtörténik. A Körösvidéki Múzeum új székhelyén egyébként három nyelvűek lesznek a feliratok, és két helyiség az észak-olaszországi Trentino Alto-Adige tartomány bemutatására lesz fenntartva, mely anyag időszakonként frissül.

A múlt

A Körösvidéki Múzeumot 1971-ben nyitották meg ezzel az elnevezéssel, de ezt megelőzően már 1896 óta működött múzeum Váradon. A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség 2006-ban kapta vissza jogerős ítélettel a Barokk Palotát, melynek következtében az elmúlt években a múzeum fokozaton felszabadított helyiségeket, illetve a Megyei Tanács bérleti díjat fizet. Az új székhelyen, a liberális megyevezetés idején 2010 és 2016 nyara között szüneteltek a munkálatok, változás akkor állt meg, miután az RMDSZ-es Pásztor Sándor lett a tanácselnök. Az új székhely 14 ezer négyzetméter hasznos felületet foglal el, a Körösvidéki Múzeum pedig Románia 5. legnagyobb múzeuma közel 500 ezer darabos gyűjteményével. Óvatos becslések szerint leghamarabb jövő nyáron működhet teljes egészében az új székhelyén, illetve válhat látogathatóvá.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .