Visszaállíttatná a Sisi-szobrot a kolozsvári Fellegvárra az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elkészíttette az egykori kolozsvári Sisi-szobor másolatát, melyet az eredeti helyén, a Fellegvár hegyoldalában szeretne felállítani.

Mint az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben áll, az EMNT még 2011 júliusában kezdeményezte, hogy a Stróbl Alajos által készített Sisi-mellszobor mását állítsák vissza az eredeti helyére, vagy a korábbi hely közelébe. Néhány hét múlva váratlan módon került elő az ellopottnak hitt eredeti Sisi-szobor. A műalkotásra véletlenül bukkant rá a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban Gergely Balázs régész, az EMNT akkori alelnöke. A bronzszobor meglehetősen rossz állapotban vészelte át a kommunizmus éveit, golyónyomot is visel.

Stróbl alkotásából azonban négy példány készült, amelyeket a Kárpát-medence különböző településein helyeztek el. A kolozsvári kezdeményezők végül a miskolci Sisi-szobor alapján készíttették el az egykori kolozsvári szobor műmárványból készült másolatát. A közlemény szerint az EMNT most a szobor talapzatának a megépítéséhez gyűjti az anyagi forrásokat.

A legendás hírű osztrák császárné és magyar királyné mellszobrát a Városi Szépítő Egylet kezdeményezésére 111 évvel ezelőtt állították fel a kolozsvári Fellegvár hegyoldalában. Az EMNT szerint a Szamost átszelő Erzsébet-híd felújítása mellett restaurálni kellene a Fellegvárra vezető Erzsébet-sétautat is, hiszen mindez egykor szerves egységet alkotott.

Címkék: ,