Virágok és koszorúk tavalyi áron

Virágok és koszorúk tavalyi áron
Nagyvárad – Még kevesen vásárolnak koszorúkat, halottak napi virágcsokrokat, panaszolják a piaci árusok. Mint láttuk, van miből választani, az árak pedig néhol még alacsonyabbak is, mint tavaly.

 

A váradi nagypiac csarnoka mellett több helyen is árulnak koszorúkat, mécseseket. A teljes egészében műanyagból készül koszorúk a legolcsóbbak, s amint az eladók mondják, ezeknek van leginkább keletjük, mostanában ugyanis mindenki az olcsót keresi. Ritkaságszámba megy – de azért még akad – aki ragaszkodik a természetes anyagokból készült koszorúkhoz, melyek azért drágábbak az előbbieknél. Ezeken kívül vannak még – amúgy mutatós – szalmából készült, művirágokkal díszítettek is, ezek sem tartoznak a legolcsóbbak közé. A műanyagkoszorúk ára 5-10 lej, a többi pedig, mérettől függően 10, 15, vagy 20 lejbe kerül.

Lába kél

A virágok közül a krizantémok a legkelendőbbek ilyentájt, meg az olcsó kerti virágok. A krizantémokból a nagyobb fajtákból egy szál 2 lejbe kerül, a csokrok ára pedig 1,5 lejnél kezdődik. Tavaly is ugyanennyibe kerültek a virágok, sőt, kevéssel még többe is. Drágább virágokat – rózsát, liliomot – nemigen vásárolnak az emberek halottak napjára mostanában, tudtuk meg, bár a kilencvenes években még ez sem volt ritka. „Az emberek azért sem vásárolnak drágát, mert tudják, hogy annak hamar lába kél a temetőből. És mindent az utolsó pillanatban szereznek be, szintén emiatt. Ez nekünk is nagyon rossz” – panaszolja az egyik árus. Vásárlók egyelőre alig akadnak. Tavaly is nehézkesen indult be a szezon, de most mintha még kevesebben vásárolnának, részletezi egy másik piaci eladó. „Bízunk benne, hogy pár nap múlva azért ez változni fog” – teszi hozzá. Az egyik kinti stand árusa megmutatja új családi vállalkozásukat: egy különálló helyiséget bérelnek a csarnokban, ahol sokféle virágot és koszorút árulnak. A bérleti díj magas, eddig nemigen származott ebből nyereségük, mondja, de bíznak benne, hogy a továbbiakban jobb lesz…

Neumann Andrea