Virággal várták a lányokat

Virággal várták a lányokat

Fógel László, a
Szatmárnémeti Városi Sportklub
vezetőtanácsának tagja, illetve Gheorghe
Istrăuan, a Szatmárnémeti Unio SK
elnöke fogadta szombaton délután az
Alexandriáról hazaérkező
kosárlabdázó lányokat.


A két klubvezető egy-egy
száll szegfűvel lepte meg a
lányokat, a csapat
ügyintézőjét,
Éles Pétert – aki
pénteken ünnepelte 36.
születésnapját – két
üveg pezsg– két üveg
pezsgővel várták.


Az egyik üvegnek a tartalmát Istrăuan
a sportdiplomata nyakába öntötte. A
jó kedélyű fogadtatás
végén a lányok és
Dan Fleşeriu edző
megigérte, mindent megtesznek annak
érdekében, hogy kedden nagy ünnepet
rendezhessenek a Sportlíceum Ady Endre
utcai termében sorra kerülő
mérkőzés után.


Mint ismeretes, a VSK a
bajnokság kisdöntőjében a
három győzelemig tartó
párharc első két meccsét
megnyerte Alexandrián,
és egy esetleges keddi siker után a
bajnoki bronzérem megszerzését
ünnepelheti a csapat és a szatmári
közönség.


 

Kapcsolódó cikkek: