Világsikerű zenés életrajzi alkotás

Fotó: index.hu
Fotó: index.hu
A filmrajongók számára különös koncertélményt jelentett a 2018-ban Bryan Singer és Dexter Fletcher rendezésében készült Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody) című angol-amerikai életrajzi filmdráma. A produkció világpremierje 2018. október 23.-án volt Londonban.

Nemzetközi sikerét bizonyítja, hogy 2019-ben az alkotás két Golden Globe díjat nyert, a Legjobb filmdrámának és a Legjobb férfi szereplőnek járó Golden Globe-díjat. A 2019-es Oscar -díjra jelölték a Bohém rapszódia című filmet a Legjobb film, és a Freddie Mercury szerepét alakító Rami Maleket a Legjobb színész kategóriában. Oscar- díjra jelölést kapott a produkció a Legjobb vágás (John Ottman), Legjobb hangkeverés, a Legjobb hangvágás kategóriában is.

Kolozsváron, a Bohém rapszódia című produkciót, a nagy érdeklődésre való tekintettel, hetekig vetítették a moziba.

A Queen együttes sikere. Freddie Mercury a világ legnevesebb rockzenésze

A filmdráma a legnevesebb angol Queen rockegyüttes 15 éves történetébe, az üstökösként felcsillant frontemberének Freddie Mercury életébe nyújt betekintést. A közönség megismerhette a világ legismertebb rockzenész pályaívének, szólókarrierjének alakulását, életének tragikus momentumait, súlyos betegségét. Érzékelhette a korabeli Queen együttes koncertjeinek hangulatát, innovatív szellemét. A film az együttes repertoárjából származó felvételeket is megjelenített. A közönség képet alkothat a Queen legnevesebb, legsikeresebb koncertjéről, az 1985-ös Live Aid jótékonysági hangversenyről. A film címe a Bohém rapszódia, a Queen együttes azonos című dala után. A dal szerzője Freddie Mercury. Híres zenei alkotásokat hallhat a közönség, mint Bohemian Rhapsody, We Will Rock You, vagy We Are The Champions.

Freddie Mercury (1946-1991) karizmatikus egyéniség, a világ legnevesebb rockzenésze. Eredeti neve Farrokh Bulsara. Zanzibárban született, párszi indiai szülők gyermekeként. Már középiskolás korában kitűnt művészi tehetségével. Megalakította az első együttesét. A család, 1964-ben, a zanzibári forradalom elől Londonban menekült, ahol a gyermekük tanulmányait folytatta. Művészetet tanult, grafikus és designérként fejezte be a tanulmányait. 1970-ben poggyász kezelőként dolgozott a londoni repülőterén. Egyik alkalommal a Smile együttes koncertjét hallgatta az egyik éjszakai klubban, találkozott az együttes két tagjával, Brian May-al (gitáros) és Roger Taylorral (dobos). A szólóénekest kerestek, mert a társuk elhagyta az együttest. Az ifjú Bulsara beajánlkozik. Rövid éneklés után, felveszik a zenekarba. Majd az együttes tagja lesz John Deacon is (basszusgitáros). 1970-ben az együttes megváltoztatja a nevét, felveszi a Queen nevet. Bulsara frontember lesz, felveszi a Freddie Mercury nevet. A Queen együttes tagjai voltak: Freddie Mercury (énekes, frontember), Brian May (gitáros), Roger Taylor (dobos), John Deacon (basszusgitáros). A film érzékelteti, hogy Mercury miként vált a világ legismertebb zenészévé. Jelentős szerepe volt az együttes hírnevének kialakulásához, hatást gyakorolt a zenekar karrierjére. Nemcsak világhírű zenész volt, hanem dalok szerzője is. Az együttes zenei albumokat is kiadott.1975-ben kiadták a Night at the Opera című albumot, amelyben megtalálható a Bohemian Rhapsody című dal. Az utóbbi nagy sikert ért el, ezért kislemezben is közzétették. Mercury rendkívül tehetséges előadóművész volt, színpadi játékával valósággal elvarázsolta a közönséget. A film érdeme az, ahogy bemutatja a rocksztár ellentmondásos egyéniségét. Hogyan sikerült Rami Maleknek a rendkívüli hiteles Freddie- alakítás. Freddie Mercury magánéletére is reflektál. Mondhatni, szinte a két végén égette a gyertyát, a kicsapongó életével. A film társas kapcsolatára, a biszexuális voltára is utal. A ’70-es években Mary Austinnel volt párkapcsolatban. A ’80-as években fény derült homoszexuális viszonyára. Jim Huttonnal tartós viszonya volt. Megdöbbentő jelenet, amikor megtudta, hogy HIV fertőzött. Azonban a zenekar tagjainak csak egy idő után mondja el, hogy AIDS-es.

A filmezésről

Rami Malek, az egyiptomi származású amerikai színész (1981, Los Angeles) alakítja Freddie Mercury szerepét. Rami Malek a hiteles szerepalakításhoz tanulmányozta a neves rocksztár személyiségének jellemzőit, testbeszédét, mozgását, beszédstílusát, életvitelének főbb mozzanatait. Képezte magát. Nyelvtanárral tanult, hogy elsajátítsa a beszédét, dialektusát. Megtanult műfogsorral énekelni, beszélni. Zeneileg is képezte magát, ének- és zeneórákon mélyítette el zenei tudását. Koncert felvételek alapján elemezte, tanulta meg Freddie mozgáskultúráját. A közönséget érdekelte, vajon kinek a hangját hallja. A technikai eszközöknek köszönhetően az énekeket mixelték. Marc Martel amerikai zenész, gitáros (1976, Kanadai Montreal) hitelesen tudta utánozni a Freddie Mercury hangját (más neves zenészek hangját is). A Malek hangját mixelték a Marc Martel hangjával, és a Freddie Mercury koncert felvételeinek zenéjével. Tehát az ének rész Malek saját hangjából, Mercury felvételekből, és Martel hangjából állt össze. (A Mercuryval készült eredeti anyagokat használták.) A közönség nehezen tudja eldönteni, hogy kinek a hangját hallja.

A filmforgatás Londonban történt. 2017 szeptemberében kezdődött és 2018 január végéig tartott.

A Bohém rapszódia film alkotói

Rendező: Bryan Singer, 2017 decemberétől Dexter Fletcher. Forgatókönyvíró: Anthony McCarter, Peter Morgan, Stephen J. River, Christopher Wilkinson. Operatőr: Newton Thomas Sigel. Zene és vágó: John Ottman. Főbb szereplők: Rami Malek (Freddie Mercury, a Queen énekese, frontember), Lucy Boynton (Mary Austin), Gwilym Lee (Brian May), Ben Hardy (Roger Taylor), Joseph Mazzello (John Deacon). Adam Rauf, a fiatal Farrokh Bulsara /Freddie Mercury.

Nemzetközi elismerés

A Bohém rapszódia című alkotás szakmai sikerét fejezi ki a 2 Golden -díj és a több kategóriában történő Oscar- díjra jelölés. A kasszasikere világszinten is figyelemre méltó. A Wikipédia adataiból kiderül, hogy az alkotás költségvetése 50-55 millió dollár, a 2018 december 30-ig 702,5 millió dollár bevételt hozott.

Csomafáy Ferenc