VII. Székelyföldi Rockmaraton – Főszerepben a rockzene

Menő, és kezdő zenekaroknak is fellépést kínál a VII. Székelyföldi Rockmaraton. A Szejkefürdőn július 8–12. között zajló fesztiválra harminckét banda és minden rockrajongó hivatalos.

„Számunkra nem az a lényeg, hogy egy vagy harmincezer ember nézi-hallgatja a koncerteket, hanem az, hogy a végén mindenki azzal az érzéssel menjen haza: jövőre bárhogyan is alakuljon a programja, Szejkefürdőre mindenképpen visszajön, ahol a zenéé a főszerep” – nyilatkozta a Krónikának Orosz-Pál Levente.

A Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn július 8–12. között zajló VII. Székelyföldi Rockmaraton társzervezője ezt annak kapcsán fejtette ki, hogy a Krónika arra volt kíváncsi: a kollégájával, Jére Ágostonnal (Gusztival) és a székelyudvarhelyi Zeneudvar Egyesülettel közösen szervezett ötnapos rockbulin a nézőszám, tehát az üzlet, vagy maga a zene játssza a főszerepet. „Arra törekszünk, hogy minden évben ismert együtteseket, de tehetséges fiatalokból álló zenekarokat is meghívjunk, akiknek hasznára válhat, ha felléphetnek egy ilyen fesztiválon” – tette hozzá Orosz-Pál Levente.


Sztárvendégek
Az idei Székelyföldi Rockmaratonon nyolc romániai és huszonnégy külföldi zenekar vesz részt. Több, szárnyait bontogató zenekar mellett idén olyan sztárok lépnek majd fel, mint például július 9-én este 8-tól a HétköznaPI CSAlódások, a Kalapács, illetve a rendszeresen visszatérő vajdasági Nevergreen. Július 10-én este a Hard, illetve a Kárpátia a sztárvendég, július 11-én pedig kizárólag magyarországi bandák tépnek, köztük a Judas Best, illetve a Depresszió. Július 12-én több magyarországi banda melegíti majd be a közönséget ahhoz, hogy a finnországi Moonsorrow, majd a magyarországi Rückwarts buliján beleadjon apait-anyait. Orosz-Pál Levente szerint minden kétséget kizáróan vonzó lehet, hogy Szejkefürdőn először lép fel Magyarország pillanatnyilag két legnépszerűbb zenekara: a Kárpátia és a Depresszió, illetve a finnországi Moonsorrow.


Az eredettől a tűzoltókocsiig
Az első székelyföldi rockmaratont 2002-ben szervezte a Határon Túli Magyar Fiatalok Kulturális Egyesülete az akkor már XII. kiadását megért magyarországi, Csörge-tói Rockmaraton mintájára. Szejkefürdőn viszont nem ez volt az első ilyen próbálkozás: az 1970-es években ugyanis itt zajlott – amíg a kommunista hatóságok betiltották – a Siculus Fesztivál, amelynek célja ugyanaz volt: bemutatni és népszerűsíteni a magyarlakta vidékeken élő zenészeket és a rockzenét.


Míg azonban 1989 előtt kizárólag belföldi zenekarok vehettek részt, 2002-ben már a határon túli magyar együttesek is jöhettek, ma már általában több magyarországi banda lép fel, mint erdélyi. A magyarországi menők közül eddig olyan együttesek léptek fel Szejkefürdőn, mint a Prognózis, a Moby Dick, a P. Box, a Takáts Tamás Dirty Blues Band, a Kalapács, a Deák Bill Blues Band. Erdélyből eddig olyan ismert bandák voltak a vendégek, mint a Knock Out, a Mercedes Band, a Defender, a Téglagyári Megálló, Murányi Tóni és zenekara, a TransylMania, de a szabadkai Nevergreen is a közönség kedvencévé vált. Jöhet az utánpótlás – mondták a szervezők, hozzátéve: ingyenes sátorozási helyet, nonstop büféket és strandolási lehetőséget biztosítanak a rajongóknak. És ígérték, hogy esős időben is meglesz a rockbuli. „De ha véletlenül mégsem lesz eső, tűzoltókocsiból locsolunk egy kicsit” – tette hozzá Orosz-Pál Levente.

 

(Forrás: Krónika)