Vihart kavar Kossuth személye

Kolozsvár – Pártjuk megróni készül azokat a kolozsvári szociáldemokrata önkormányzati képviselőket, akik a városi tanácsülésen megszavazták, hogy Kolozsváron utcát nevezzenek el Kossuth Lajosról – erősítette meg az MTI-nek pénteken Remus Lapusan, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi szervezetének elnöke.

Sajtójelentések szerint Lapusan felszólította Emil Boc polgármestert: vonja vissza a huszonnégy utca elnevezéséről szóló határozatot, amelyet a legutóbbi tanácsülésen fogadtak el.  Mint elmondta a sajtónak, a szociáldemokraták “nem tudták, hogy tulajdonképpen mit is szavaznak meg, pusztán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyik tanácstagjának erősködése miatt adták le voksukat”. Lapusan közölte, hogy ő nem vett részt a szavazáson. “Kollégáim súlyos hibát követtek el, és minden bizonnyal megrovásban részesülnek a történtek miatt” – jelentette ki. Az MTI kérdésére válaszolva Lapusan kifejtette pénteken, hogy álláspontjának semmi köze sincs a magyar közösséghez, vagyis “nem nacionalista indítékból” emelte fel szavát a döntés ellen. Szerinte Kossuth Lajos személye “a románok szempontjából ellentmondásos, amennyiben sohasem ismerte el a román nemzetet”. Azokra a román történészi állításokra is utalt, amelyek szerint “a Kossuth által vezetett magyarok  több ezer románt gyilkoltak meg 1848–49-ben”. Ezt így tanulták már az iskolában is – mondta Lapusan, aki szerint emiatt a helybéli románok “érzékenyek” Kossuth személyére. Miután értesültek az önkormányzati döntésről, sokan felhívták őt telefonon nemtetszésüknek adva hangot – mondta.

Ki lehet játszani a “magyar kártyát”

Molnos Lajos, a városi tanács RMDSZ-es tagja elmondta az MTI érdeklődésére, hogy Kolozsváron még mindig ki lehet játszani a “magyar kártyát”, szerinte ezt próbálja a szociáldemokrata helyi vezető is, aki már a közelgő helyhatósági választásokra tekint. Ugyanakkor már nem olyan erős a magyarellenesség a “kincses városban”, amilyen Gheorghe Funar hírhedt polgármestersége idején volt – tette hozzá.

(MTI)