Vigyázat, szélhámosok, avagy a jóhiszeműség ára…

Vigyázat, szélhámosok, avagy a jóhiszeműség ára…
Egy olyan igaz esetet írok le, mely a napokban történt Nagyváradon két idősebb értelmiségi házaspárral, akik nagyon megfizettek a jóságukért és segítőkészségükért. Egy nő és egy férfi, két szélhámos 17.300 ezer lejt lopott el tőlük.

A házaspár régi ismerősöm, mondhatni, hogy családi-baráti viszonyban vagyunk egymással. Ők kértek meg, hogy írjam meg esetüket, tanulságként mások számára. November 30-án, miután a nagypiacon bevásároltak, a villamosmegálló felé indultak, amikor a Román Kereskedelmi Bank környékén egy 45 év körüli férfi és egy 30 év körüli, rikítóan szőke nő (feltételezik, hogy parókája volt) megállította őket. A nő németül szólalt meg, melyre, mivel az idősebb házaspár hölgytagja beszél németül (de férje is), ezen a nyelven válaszoltak. Afelől érdeklődtek, hogy hol van a kórház. A házaspár férfitagja elmagyarázta, hogyan lehet a megyei kórházat elérni. Az illető férfi elmondta, hogy egy baleset következtében a bátyja komoly sérülést szenvedett és bekerült a kórházba, a sebészetre. A testvére kocsija összetört, szervizbe vitték megjavítani és mivel nem ismernek itt senkit és bajban vannak, arra kérte a házaspárt, engedjék meg, hogy két kis táskát letegyenek hozzájuk, melyet az összeroncsolt kocsiból vettek ki. A kórházba nem vihetik be, arról is beszéltek, hogy majd a sérült felesége fog jönni a táskákért, vagy valaki más, aki majd elviszi ezeket a holmikat.

Segíteni akartak

„Én arra gondoltam, hogy emberek vagyunk, segítsünk rajtuk, valahová letesszük és majd érte jönnek” – mondta a házaspár női tagja, majd így folytatta. „A férfi azt is mondta, hogy ő nem tud foglalkozni ezzel a problémával, mert egy nagy cég tulajdonosa, árut vár, azzal lesz elfoglalva. Arra kért, mutassuk meg, hogy hol lakunk. Mondtam, hogy mi most éppen haza megyünk. Nem engedték, hogy a villamoshoz menjünk, azt mondták, hogy kocsival hazavisznek bennünket. Ez így is történt. Miután a tömbház előtt kiszálltunk a kocsiból, erősködtek, hogy ők is feljönnek hozzánk. Mondtam, jöjjenek, ha akarnak. Mivel a tömbházban két lakrészünk van, oda akartam vinni őket, abba a lakásba, melyet nem nagyon használunk, de ők erősködtek, hogy velünk tartanak a mi lakásunkba. Közben a szőke nő azt mondta, hogy rosszul érzi magát, kért, hogy kínáljam meg egy teával. Én feltettem a teát főzni, ők leültek a konyhába. A férfi a férjemhez fordult és azt mondta, ahhoz, hogy ő kivegye a javítóból a kocsit, fel kell hívnia a szervizt, meg kell érdeklődje, mennyit kell fizessen a javításért. Miután beszélt velük (de lehet, hogy csak színlelte) azt mondta, hogy háromezer lejt kell fizessen a javítási munkáért, de mivel neki csak dollárja van, váltsuk be mi lejre. Arról is beszélt, hogy mivel Romániában ünnep van, minden pénzbeváltó be volt zárva, nem tudott pénzt váltani. A férjem kérdezte, van itthon háromezer lejünk, hogy beváltsuk a dollárt, én mondtam, hogy igen, van. Ő letette a dollárt az asztalra, számoltuk az árfolyamot. Közben a nő arra kérte a férjemet, hogy engedje meg, hogy használja a mosdót. Ez megtörtént, de közben ő előtte megfigyelte, hogy melyik szobából hoztam a pénzt, bement oda és a még ott lévő pénzt kilopta a fiókból. Amíg és megnéztem, hogy megfőtt-e a tea, ők kihasználták ezt a pillanatot és elrohantak a lakásból, felkapva azt a pénzt is, amit a konyhában beváltásra számoltunk le, persze a dollárt is magukkal vitték – összesen 17.300 lejjel károsítottak meg. A férjem szaladt utánuk, de nem érte utol őket, beültek egy metalizált, szlovák rendszámú Mercedes autóba, és eltűntek. A sofőrről, aki az autót vezette, minden kétséget kizárva állíthatom, hogy roma nemzetiségű volt; őt még akkor figyeltem meg, amikor a piacról hozzánk tartottunk. Mi rögtön mentünk a rendőrségre, ők telefonáltak a határállomásra, leadva a tolvajok ismertetőjeleit, majd megjegyezték, hogy mi már a második eset vagyunk, akiket ezek a szélhámosok átráztak. Mindezt azért kérem, hogy írja meg, nehogy még másokat is átrázzanak, mint azt velünk tették. Sohasem gondoltam volna, hogy valaki engem ennyire be tud csapni, átrázni…”

Dérer Ferenc



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .