Videóportál az önkéntesség erejéből

Videóportál az önkéntesség erejéből
Ismét aktív a 2010-ben beindított, majd 2012-ben leállt varadvideo.ro, Nagyvárad első magyar nyelvű videóportálja.

A hiánypótló vállalkozás újraindításáról Villányi Zoltán alapító főszerkesztő és munkatársai beszéltek hétfőn délután a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen rendezett sajtótájékoztatón. Villányi Zoltán felidézte, hogy a Váradvideó 2010-ben indult, akkor, amikor Nagyváradon és Bihar megyében már évek óta nem működött magyar nyelvű helyi tévécsatorna, sőt, még csak magyar nyelvű helyi műsor sem. Sajnos azonban két évi üzemelés után, anyagi támogatás hiányában a portál leállt. Villányi kiemelte, hogy Nagyvárad és Bihar megye lakosságának mintegy huszonöt százaléka magyar, és a helyi magyar közösségeknek rendkívül nagy igényük van arra, hogy viszont lássák magukat a médiában, illetve hogy ezek a közösségek tudjanak egymásról. Ennek az igénynek a kielégítésére indul újra a portál, melyre változatos tematikájú kisfilmek kerülnek fel, a tervek szerint napi rendszerességgel. Bár Nagyváradról fogják irányítani, a Váradvideó Bihar megye videoportálja kíván lenni, ennek a szándéknak a bizonyítéka az is, hogy a portál szorosan együttműködik a Székelyhíd központú Ér-tv-vel. Ugyancsak az együttműködők táborát erősíti a nagyváradi római-katolikus püspökség. Micaci Cristian, a püspökség pasztorális referense kéthetenként készít Böcskei László megyés püspökkel egy mintegy hat-nyolcperces rövidfilmet, amelyben a püspök egyházi és közéleti kérdésekről fejti ki gondolatait. Ugyanakkor az egyházmegye saját rendezvényeiről készült felvételeket is készítenek, amelyek szintén megtekinthetők lesznek a videóportálon. A Váradvideó másik partnere a nagyváradi Szigligeti Színház, mely szintén biztosít majd mozgókép-anyagokat a portálnak.

A nézők a tudósítók

Mint ahogy az gyakorlatilag minden videóportálra jellemző, a Váradvideó is várja a nézők felvételeit. Mint Villányi Zoltán elmondta, a nézők által sokszor pusztán egy mobiltelefonnal készített videókat a nagy hírtelevíziók is felhasználják, hiszen sok esetben az amatőrök olyan helyeken olyan történésekről, eseményekről készítenek videókat, amelyeken a sajtó, vagy a hírcsatornák nincsenek jelen. Villányi Zoltán elmondta, hogy a portál emilcímére elküldött videókat a szerkesztőségben elemzik, és amennyiben arra érdemesnek tartják, akkor a felvételeket megszerkesztik, és feltöltik a portálra. Villányi leszögezte, hogy szerkesztetlen anyagok, illetve obszcén és erőszakos felvételek nem kerülnek majd fel a portálra, viszont lesz egy no comment nevű rovat, ahol helyet kaphatnak a kommentárt és szerkesztést nem igénylő videók. Arra a kérdésünkre, hogy milyen anyagi támogatással indítják újra a portált, Villányi Zoltán elmondta, hogy a Váradvideó fő működtetője az önkéntesség, ugyanakkor keresnek egy portálmenedzsert, aki gazdaságossá tudja majd tenni ezt az egyelőre az önkéntesség erejéből működő vállalkozást. Végezetül az alapító főszerkesztő elárulta, hogy a videókat a youtube videómegosztó portálon is láthatók lesznek, a Váradvideó ugyanis a videómegosztó szerverein tárolja anyagait.

Pap István