„Vetített” zene

„Vetített” zene
Bihar megye – Vetítéssel egybekötött zenehallgatásra került sor kedden délután az érmihályfalvi Máté Imre Városi Könyvtárban.

Szuhányi Katalin  ny.tanárnő köszöntötte a megjelenteket, felidézve, hogy a Liszt Ferenc-év alkalmából még a tél folyamán megkezdett előadás-sorozat folytatásának lehettünk részesei. A téma ezúttal Liszt: Tasso című szimfónikus költeménye volt. A bevezetőben képzőművészeti alkotások képei és a magyarázó szöveg által megismerkedhettünk Torquato Tasso (1544–1595) itáliai költő életének főbb mozzanataival, majd hatásáról a magyar irodalomra (Zrínyi, Arany, Madách). Ezután következett a zenehallgatás: a szimfónikus költemény közben a vetítővásznon a mű hangulatát tükröző, vagy annak részleteihez kapcsolódó alkotások képei sorjáztak.