Veszélyes mágnesek

A napokban lépett érvénybe az a rendelet, mely szerint a mágneses játékokhoz mellékelni kell egy figyelmeztetést arról, hogy miképpen veszélyeztethetik a gyerekek egészségét és biztonságát – áll az Országos Vásárlóvádelmi Hatóság (OVH) közleményében.

Az utóbbi időben ugyanis nagyon sok esetben fordult elő, hogy kisgyerekek lenyelték, vagy belélegezték a mágneses játékok apró komponenseit. Az OVH által megfogalmazott rendelet a remények szerint segít majd a szülőknek, hogy a korosztályuknak megfelelő és veszélytelen játékokat vásároljanak gyermekeiknek.

A fémtárgyakhoz, vagy egymáshz tapasó mágnesek súlyos, akár halálos balesetet okozhatnak az emberi szervezetbe kerülve. A szülőknek azt ajánlják: minden esetben olvassák el a játokokhoz mellékelt figyelmeztetéseket, ellenőrizzék, hogy rajta van-e a CE felirat, ami azt jelenti, hogy megfelel az Európai Unió előírásainak. Óvakodjanak az éles szélű, hegyes játékoktól, azoktól, amelyekkel lőni lehet, s azoktól is, amelyek kis részeket tartalmaznak. A vegyi készletek sem ajánlottak a tizenkét évesnél fiatalabb gyerekeknek, s olyan plüssjátékot sem ajánlott vásárolni nekik, melynek hullik a szőre.