Veszélyben a bérkifizetések

Akt.:
Üresen maradtak a liberális tanácsosok foteljai. A szerző felvétele.
Üresen maradtak a liberális tanácsosok foteljai. A szerző felvétele.
A ma 14 órára összehívott úgynevezett azonnali tanácsülésen a változatosság kedvéért nem jelentek meg a liberális-frakció tagjai, így kvórum hiányában Pásztor Sándor RMDSZ-es tanácselnöknek be kellett rekesztenie a közgyűlést.


A kialakult helyzet abszurditását vagy inkább súlyosságát jelzi, hogy a PNL-sek folyamatos obstruktív viselkedése miatt (vagy hiányoznak, vagy pedig nem szavazzák meg a napirendet), egyelőre úgy fest, hogy csütörtökön az önkormányzatnál, illetve az alárendelt intézményekben dolgozók nem kapnak fizetést, hiszen az új bérrács is az elfogadásra váró előterjesztések közt szerepel. Egyébként a liberálisok magatartására jellemző, hogy információink szerint még abba se akarnak belemenni, hogy a tanács elálljon az ellenük indított pertől (ez is a határozattervezetek egyike), amit épp azért indított ellenük, mert gátolják a testület munkáját.

„Ahol tartunk, ez más a skizofrénia, a liberálisok viselkedése etikátlan, nem normális. Nem tudom, meddig akarják ezt húzni, de teljes mértékben megcsúfolása a politikának”- nyilatkozta Pásztor Sándor. Folytatás következik szerda délelőtt 10 órától, amikor ismét rendkívüli tanácsülés lesz. Vagy nem…

Ciucur Losonczi Antonius