Vese világnap: fókuszban a nők egészsége

A csütörtöki tájékoztatón
A csütörtöki tájékoztatón - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A krónikus vesebetegség világméretű közegészségügyi probléma, amely világszerte körülbelül 195 millió nőt érint, jelenleg a nyolcadik vezető halálok a nőknél.

Magyar kezdeményezésnek köszönhetően idén már 13. alkalommal tartanak vese világnapot világszerte. Magyarországon 58 helyen, köztük a Debreceni Egyetem Nephrológiai Tanszékén hívták fel a figyelmet a vese fontosságára, hiszen ma Magyarországon minden tizedik felnőtt idült vesebetegségben szenved.

Idén nőnap alkalmából március 8-án a vese és női egészség témaköre került középpontba. A nőknél valamennyivel gyakrabban fordul elő vesebetegség, sőt vannak olyan speciális immunbetegségek, amelyek nőknél jelentkeznek, ezek következtében károsodhat a veseműködés.

vese2

Fotó: Molnár Péter

– Vesebeteg is vállalhat terhességet, azonban ez korábban nem így volt. Az elmúlt években jelentősen javultak a magzati esélyek és csökkentek az anyai szövődmények is – mondta dr. Mátyus János, a Nephrológiai Tanszék egyetemi docense.

A nephrológiai nem létezhet önmagában

– A vese világnap célja, hogy tudatosítsuk a lakosság körében mennyire fontos a vesénk, a betegség megelőzés, a korai felismerés, hiszen adott esetben életmentő az adekvát gondozás. Többszintű gondozó rendszer működik Debrecenben, súlyos esetekben a dialízisre, a szervpótlása és a szervátültetésre van lehetőség – mondta dr. Kárpáti István a DE NK Népegészségügyi Medicina Tanszék tanszékvezetője.
– Ma Magyarországon 200 nephrológus praktizál, azonban a nephrológia nem létezhet önmagában. Ha nincs mögötte érsebész, radiológus, nőgyógyász, szülész, akkor egy félkarú óriás – hangsúlyozta dr. Balla József, a Nephrológiai Tanszék vezetője.

Kiss Dóra