Véndiáktalálkozó jövő hétvégén

Véndiáktalálkozó jövő hétvégén

Szatmár megye – A Szatmárnémeti
Véndiákszövetség Július
10-11.-én szervezi meg a XVIII.
Véndiáktalálkozót, amely minden
volt szatmárnémeti diáknak
lehetőséget ad a találkozásra.

A Kölcsey Ferenc Gimnáziumban idén is
megrendezésre kerül a nagy
népszerűségnek örvendő
Véndiáktalálkozót.–Igyekszünk
megtartani a jól bevált programokat, a
rendezvényt pénteken “Rendhagyó
osztályfőnöki óra” nyitja
meg, ahol a kerek évfordulós
érettségi találkozót
ünneplő osztályokat dr. Bura
László ny. tanár
köszönti.–számolt be Gönczy
Gábor, a Véndiákszövetség
elnöke. Este 19 órakor komolyzenei koncertre
kerül sor a Szatmárnémeti
Filharmóniában Fátyol Rudolf, Duffek
Mihály és a Székesegyház
Kórusának előadásában, ezt
követően pedig Duffek Mihályt
tiszteletbeli véndiákká avatják
Szombaton délelőtt a becsengetés
után az érettségi
találkozós osztályok
zászlókkal vonulnak be a Kölcsey Ferenc
Gimnázium udvarára. Ezután ünnepi
műsor következik, ahol köszöntők,
szavalatok hangzanak el, okleveleket adnak át a
legidősebb és legtávolabbról
érkezett

véndiákoknak, majd emléklapokkal
köszöntik az 50, 55, 60, 65, és 70
éves érettségi
találkozós résztvevőket. Este a
színpadon fellépők
szórakoztatják majd a
közönséget, amit véndiákbuli
követ. Az épületben Csiki Klára,
volt kölcseys diák festményeiből
nyílik tárlat. A budapesti
művésznő eladásra bocsájtja
képeit, az így nyert összeget pedig a
Véndiákszövetségnek
ajánlja fel. A gimnázium udvarán az
Aranykapu Kulturális Egyesület
szervezésében az idén is
elkészül egy nemezszőnyeg.
Szeretnék, ha minél több
véndiák bekapcsolódna annak
elkészítésébe.
Idejében be kell jelentkezni

–A legtávolabbiak, akik jelezték
részvételi szándékukat az idei
rendezvényen, Kanadából
érkeznek. Az esemény keretében
már hagyományosan díszoklevelekkel
tiszteljük meg azokat a volt diákokat, akik
munkájukkal sokat tettek a
közösségért.–mondta el
Gönczy Gábor.–Ezúton arra
szeretném kérni mindazokat, akik az elhunyt
tanárok és diákok
emlékére idén is fel szeretnék
szalagozni a zászlókat és
megkoszorúzni az „In memoriam…”
táblát, jelentsék azt be előre,
hogy ezzel megkönnyítsék a
szervezést. Asztalokat a MADISZ-irodában
lehet foglalni hétköznap 18 és 21
óra között, mostanra már
kevés szabad asztal maradt. Ugyanúgy, akik
osztályt szeretnének foglalni
osztályfőnöki óra
megtartására, Fülöp Gizella
tanárnőnél jelentkezzenek a
0724341246-os telefonszámon.

Pándi Annamária