Végzősök alkotásait állították ki

Végzősök alkotásait állították ki
Nagyvárad- Kedd délben a képzőművészet, építészet és dizájn szakok végzős hallgatóinak alkotásaiból nyílt kiállítás a Művészeti Líceum dísztermében, melyekkel szakmai kompetenciavizsgát tettek.

A felsorolt szakok 63 tizenkettedikes diákja közül 39 jelentkezett erre a szakmai kompetenciavizsgára, mely ugyan nem kötelező, de megléte hasznos lehet a fiatalok későbbi élete folyamán. A Művészeti Líceum dísztermében kedd délben megnyitott kiállításon Dávid Mária (grafika), Rácz Ervin (festészet), Ujvárossy Gyöngyi (divat), Jankó-Szép Noémi (kerámia), Silviu Popa (építészet) és Bihari Barnabás (dizájn) oktatók tanítványainak alkotásait lehet megtekinteni.

A szépség eszméje

Az egybegyűlteket Mihaela Bondor igazgatónő köszöntötte, aki azon meggyőződésének adott hangot: a végzősök számára többek közt amiatt ünnep ez a nap, mivel most először vannak kiállítva a műveik. Megjegyezte: noha napjainkban már nem divatos ceruzát vagy tollat ragadni, mert mindent a számítógépek, vagy az okostelefonok segítségével csinálunk, ezeknek az ifjaknak mégis volt bátorságuk ahhoz, hogy hagyományos eszközök felhasználásával fejezzék ki a gondolataikat, illetve azt, hogy mit gondolnak erről a világról. Úgy fogalmazott: a díszteremben most a szépség eszméje dominál, mely egyúttal annak is a bizonyítéka, hogy milyen lelki szépséggel, belső intuícióval és kreatív intelligenciával rendelkeznek a líceum tanulói.

Doina Tătar katedrafőnök sajnálatának adott hangot, hogy nem minden végzős vette komolyan, és jelentkezett erre a szakmai kompetenciavizsgára. Arra hívta fel a figyelmet, hogy például a lebénult labdarúgó, Mihai Neşu, a tanintézmény volt diákja is hasznát veszi ennek, hiszen most, hogy nem tud mozogni, gyakran festéssel tölti az idejét.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .