Vegyes eredmények születtek

Vegyes eredmények születtek
Szerdán délelőtt tíz órakor már elérhetőek voltak az idei címzetességi vizsgák eredményei az interneten. Vegyesek az eredmények, de a magyartanárok, tanítók és óvónők jól teljesítettek.


Az 1364 kérvényező közül 1209-nek a jelentkezését hagyták jóvá. 118-an közülük meggondolták magukat és végül nem vettek részt a vizsgán, nyolcan egészségügyi, 110-en pedig személyes problémákra hivatkoztak. 99-en hiánzoytak, két vizsgázót kizártak, hét dolgozatot pedig semmisnek nyilvánítottak, hármat ezek közül a vizsga helyszínén, négyet pedig a javítóközpontokban.

Tantárgyak, jegyek

Nagyon eltérő az, hogy a különböző tantárgyakból hányan jelentkeztek a vizsgára, mint ahogy az eredmények is vegyesek. Például 22-en vizsgáztak biológiából és közülük tizenhárman érték el a címzetesség megszerzéséhez szükséges minimális jegyet, hárman viszont még az ötöst sem érték el, egyikük eredménye pedig 1,6 lett. Virágtermesztésből és közélelmezésből hárman vizsgáztak, ketten ötös alatt teljesítettek, egyikük pedig ötöst kapott. Kémiából két érvényes dolgozat született, de mindkettőt négyesen alul értékelték, a hatvanhárom sporttanár közül, aki érvényes dolgozatot adott le, mindössze tizenkilencen érték el legalább a hetest. Zenéből tizenhárom érvényes dolgozatot adtak le, de két dolgozat kivételével mindegyik hetesen aluli lett, heten pedig az ötöst sem érték el.

Jól szerepeltek

Úgy tűnik, jól szerepeltek viszont a vallástanból vizsgázók: a református vallástanári posztra pályázó hat tanár közül egy kivétellel mindannyian nyolcason felül teljesítettek; baptista vallástanból ketten írtak dolgozatot és mindannyian hetesen felül teljesítettek, görög-katolikus vallástanból egyetlen jelentkező volt, ő 9,25-öt kapott. Ortodox vallástanból tizenkilencen írtak dolgozatot és tizenegyen értek el hetesen felüli jegyet.

Jó eredményeket tudhatnak a magukénak a magyartanári állásokra, illetve a magyarul oktató tanítói és óvónői posztokra pályázók is: a magyar nyelvből és irodalomból vizsgázó kilenc tanár közül heten kaptak legalább hetest, ketten közülük nyolcason felül teljesítettek és senki nem kapott hatoson aluli jegyet. Harmincheten pályáznak magyar óvónői posztokra, közülük huszonegyen érték el legalább a hetest, s mindössze hárman kaptak ötösön aluli jegyet. Negyvenketten magyar tanítónői posztokra pályáznak, közülük huszonnyolcan nyolcason, illetve kilencesen felül teljesítettek, s csak hárman nem kapták meg az ötöst.

Az eredmények a http://titularizare.edu.ro/ internetes címen tekinthetők meg. Óvásokat csütörtök délután három óráig lehet benyújtani a Bihar megyei Tanfelügyelőség székhelyén, a végső eredményeket augusztus 3-án teszik közzé. Augusztus folyamán zajlanak majd azok a nyílt gyűlések, melyek során el fogják osztani a szabad helyeket. Ezekre az eredmények sorrendjében jelentkezhetnek majd a pedagógusok.

Adatok

A 983 érvényes dolgozat közül 191 esetben a pontszám 1 és 4,99 közötti, 193 jelentkező 5 és 5,99 közötti pontszámot ért el, 156 azoknak a száma, akik 6 és 6,99 között teljesítettek, a legtöbben, szám szerint 231-en 7 és 7,99 közötti jegyet értek el, 145-en pedig 8 és 8,99 közötti jegyet kaptak. 64 azoknak a száma, akiknek 9 és 9,99 közötti jegyet sikerült kapniuk, hárman pedig tízesre teljesítettek – ők matematikából, pszichológiából, illetve ortodox vallástanból vizsgáztak.

443 azoknak a száma, akik legalább hetesre teljesítettek, azaz van esélyük a címzetesség megszerzésére és 349 azoknak a száma, akik 5 és 6,99 között teljesíthettek, azaz a címzetességet nem szerezhetik meg, de felvehetik őket helyettesítő tanárokként.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter