Végső búcsút vettek Verestóy Attilától

MTI Fotó: Veres Nándor
MTI Fotó: Veres Nándor
Szombaton Székelyudvarhelyen helyezték örök nyugalomra a január 23-án elhunyt Verestóy Attilát, az RMDSZ szenátorát, aki a rendszerváltozás óta a romániai magyarság egyik meghatározó politikusa volt

 

Verestóy Attila temetésén a család, a rokonok, a közeli barátok mellett számos politikus és közéleti személy vett részt. Elsőként Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke vett végső búcsút: „egy hosszú életen át az ember sok mindenre fel tud készülni. Jóra és rosszra egyaránt. Verestóy Attila halálára nem voltunk felkészülve. Felkészületlenül ért, mert az idő emberi mértéke szerint túl korán érkezett. Idő előtt! És mégis búcsúznunk kell, mert a halál előtt tehetetlenek vagyunk. Kicsik és kiszolgáltatottak. Verestóy Attila nem egészen 64 év alatt több ember életét is leélte. Intenzíven élt, frontálisan állt szembe mindennel, ami kihívás volt. Harcos ember volt, harcos a szó jó értelmében. Bajtárs, akivel nyugodtan indulhattál csatába, mert tudtad, tudhattad, hogy nem fog magadra hagyni. Nem egy helyben ülő ember volt, aki kényelmesen megvárta, hogy rátaláljon a feladat, majd elhajol előle, vagy rátolja másra. Ő kereste meg a feladatot, és képes volt egyszerre több dolgot is vinni. A rábízott feladatot elvégezte. Cipelte magával. A kudarc nem bizonytalanította el, nem szegte kedvét, hanem motiválta. Nagyobb teljesítményre ösztönözte. Folyamatosan kereste azokat a fiatalokat, akik tehetségesek, tenni akarnak, elkötelezettek a közösség ügye iránt. Az utóbbi években fiatalok körében az Öreg becenév ragadt rá. Amikor először a fülébe jutott, akkor elvörösödött, talán dühös volt, nem tudom, de el is gondolkodott nagyon. Végül is elismerésnek vette, mert akik így szólították, azok elismerésnek szánták. Nem volt ő öreg, dehogy volt. Ám már elég tapasztalt, bölcs és kimért volt ahhoz, hogy úgy tekintsenek rá, mint arra a férfira, akire a családban, a közösségben, a csapatban, bárhol úgy néznek, hogy tőle várják a nehéz pillanatokban az eligazítást. A segítséget. A helyes döntést. Verestóy Attila megérett erre a becenévre. Kicsit gondolkodott és azt mondta nevetve: ez nagy kiváltság! Ennyi idő adatott meg Verestóy Attilának. Hiányozni fog mindannyiunknak…

„Neki köszönhetjük”

Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke is elbúcsúzott az egykori sorstárstól: „Verestóy Attila ugyanaz az indulatos, szenvedélyes, hol lelkes, hol keserű, sokszor nyers, de a legbonyolultabb helyzetekben is pillanatok alatt kiigazodó, nyugtalan székely volt akkor is és mindvégig, az a politikus, aki nem adta fel, nem hagyta abba, nem veszítette el a reményt. Verestóy Attilát búcsúztatva el kell mondanom, amit talán életében is többször kellett volna hangoztatni: hogy nélküle bizony kevesebbek lennénk, jogok és intézmények tekintetében is. Hosszú ideig küszködtünk, hogy változtassunk az anyanyelvű oktatás törvényes keretein. Frakcióvezető volt, vele együtt vittük végig azt az időnként reménytelennek látszó küzdelmet, amely végül mégis eredményre vezetett, és lett többek közt magyar nyelvű szakoktatás, lett magyar nyelvű egyetemi képzés, lett magyar nyelvű felvételi vizsga. Nem sikerült mindent megoldanunk, de nemzedékek nőttek fel az új törvényen, amelyet aztán 2011-ben ismét jobbá tehettünk, és neki is köszönhető mindez. Ezt már senki sem veheti el tőle…”

(RMDSZ Sajtóirodája)