Véget ért a választási kampány

Véget ért a választási kampány
Szombat reggel 7 órakor véget ért az államfőválasztás első fordulóját megelőző kampány, amely október 12-én kezdődött.

A hatályos törvények értelmében a kampánycsend beállta után tilos bármilyen formában kampány jellegű üzenetet közvetíteni.

A szavazás napján, a voksolás befejezése előtt tilos exit-poll eredményeket ismertetni.

Az államfőválasztáson 14 jelölt indult.

A külföldön élő román állampolgárok péntektől kezdődően három napon át leadhatják voksukat. Emellett ez alkalommal azt is kérhették, hogy levélben szavazhassanak. A www.votstrainatate.ro weboldalon közzétett adatok szerint 43.003 külföldön élő román állampolgár választotta ezt a lehetőséget.

Vasárnap 18.748 szavazókörzetet nyitnak meg az országban.

Amennyiben a jelöltek közül egyik sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több mint felének voksát, november 24-én második fordulóra kerül sor. Ezen az első két helyezett vesz részt, és az a jelölt nyer, aki megszerzi az érvényes szavazatok többségét. Az államfő mandátuma öt évre szól.

A második fordulót megelőző választási kampány november 15-én kezdődik és november 23-án 7 óráig tart.

www.agerpres.ro



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .