Véget ért a képzés a roma nyelvet oktató tanárok számára

Véget ért a képzés a roma nyelvet oktató tanárok számára
Szatmárnémeti – Szombaton a Mihai Eminescu Főgimnáziumban oklelevlek átadásával zárták azon továbbképzést, melyen a pedagógusok a roma nyelvet sajátíthatták el, valamint annak metodológiáját.

Augsztus 20 és 26 között a roma nyelvet oktató pedagógusok számára a roma nyelv és annak metodológiájáról továbbképzést tartottak, melyre az ország szinten minden meyéjéből érkeztek roma pedagógusok. Az egy hét során az oktatók 4 csoportra osztva 40 órás képzésen vettek részt, melyet követően szombaton minden résztvevőnek oklevelet adtak át. Az ünnepélyes átadáson a továbbképzés szakmai irányítója Gheorghe Sarău a tanügyminisztérium roma problémákért felelős tanácsadója, mellett részt vett Szász Piroska a Szatmárnémeti Tanügyiek Házának igazgatója — mely intézmény szervezésében került sor a képzésre —, Kónya László főtanfelügyelő–helyettes, valamint a Mihai Eminescu Főgimnázium igazgatója, Ioan Pop. Szász Piroska elmondása szerint a tanügyminisztérium regionális központnak Szatmár megyét nevezte meg, aminek örültek, mivel ez azt jelenti, hogy a minisztériumban odafigyelnek megyénekre és bíznak az itteni szervezésben. „Az idei évet a minisztérium a képzés és továbbképzés évének nyilvánított, és ebben a szellemben az oktatás minőségének javítása a célunk” — mondta Szász Piroska. Az ünnepélyes oklevélátadás előtt beszédet mondott Gheorghe Sarău, majd Kónya László, Ioan Pop, valamint Szász Piroska is, majd minden résztvevő számára kiosztották a képzésen való részvételt igazoló oklevelet.