Véget ért a képességfelmérő

Véget ért a képességfelmérő
Problémamentesen zajlott az országos felmérő csütörtöki, utolsó próbája is Bihar megyében, tudatta kérdésünkre Claudiu Damian tanfelügyelőségi szóvivő.

A 782 feliratkozott közül 745-en magyar, 21-en szlovák, 16-an pedig német tagozaton végeztek. Amint a délutáni összesítés nyomán kiderült, 39 volt a hiányzók száma. Ezúttal sem zártak ki senkit, tudtuk meg.
A tételek a vártnál könnyebbek voltak, jóval egyszerűbbek, mint azok, amelyeket a szimuláláskor kaptak, mondták azok a nyolcadikat végzettek, akikkel tegnap beszéltünk. Már-már túl könnyűek, vélekedtek néhányan, akik szerint az is közepes átmenő jegyet érhet el, aki nem tanult semmit. Például nyelvtanból számítottak mondatelemzésre, ehelyett csak egy egyszerű feladatot kaptak, melynek során egy tőmondathoz tagmondatokat kellett kapcsolniuk. Emellett megadott feltételek alapján kellett megtalálni bizonyos szavakat egy szövegben, s azt is tudni lehetett, hogy annak első három mondatában találhatók. Mindemellett egyetlen fogalmazást kellett írniuk és az sem volt nehéz, mondták többen. A fogalmazás során amúgy a boszorkányüldözéssel kapcsolatos véleményüket kellett kifejteniük.
Több, általunk megkérdezett nyolcadikot végzett diák szerint románból kapták a legnehezebb tételeket, egyesek szerint pedig a matematika volt a legnehezebb.
Mint arról már beszámoltunk, a Bihar megyei dolgozatokat más megyében javítják, s megyénkben is létesült egy javítóközpont, ahol más megyéből érkeznek dolgozatok. Az első eredményeket június 26-án, 16 óráig függesztik ki, s aznap 16 és 20 óra között lehet benyújtani az óvásokat. A végső eredményeket június 30-án teszik közzé.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .