Véget érhet a csődeljárás a Fornetti Romániánál

Véget érhet a csődeljárás a Fornetti Romániánál
A Fornetti Románia rendezte minden tartozását, így javasolni fogja a csődvédelem megszüntetését – jelentette be hétfőn a cég.

A vállalat közleménye szerint a következő nyolc hétben javasolják a csődvédelem alóli kilépést. Az ezt követően várható bírósági ítélet után a vállalat folytatja tevékenységét. A Fornetti Románia szerint az idei év kedvező irányt vetít előre, hiszen arra számítanak, hogy 15 százalékkal nő eladásuk.
Az év első hónapjainak eredményei alapján azt várják, hogy a cég el tudja érni az év elején prognosztizált növekedést. A Fornetti Románia januárban közölte, hogy tavaly először volt nyereséges 2011 óta, a csődvédelmi eljárás kezdetétől.
A tavalyi nyereség becsült értéke 500 ezer euró, az eladások értéke pedig meghaladta a 100 millió lejt. A vállalat tavaly 7 százalékkal, 6700 tonnára növelte eladásait.
A romániai vállalat tulajdonosa, a magyarországi Fornetti Holding Kft. 2011 decemberében jelentette be, hogy a temesvári székhelyű cég csődvédelmi eljárást kezdeményezett az instabil gazdasági környezet, a román belső piac tartós csökkenése és a gazdasági válság hatásai miatt.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter