Vége a szétszakítottságnak!

Vége a szétszakítottságnak!

„Azt remélem, hogy ennek a
lépésnek az üzenetét mindenki fel
tudja fogni, meg tudja érteni.”


– A történelem sok mindent és
sok mindenkit legyőzött már, most
azonban fordul a kocka: a Kárpát-medence
egymástól kényszerrel
elválasztott magyar református
egyházai május 22-étől
újra együtt, Magyar Református
Egyházként követik Krisztust, azzal,
hogy Debrecenben elfogadják az egységes
egyház alkotmányát. Bölcskei
Gusztávval, a Tiszántúli
Református Egyházkerület
püspökével, a zsinat lelkészi
elnökével ez alkalomból
beszélgettünk a jeles eseményt
bevezető
sajtótájékoztató
után.


–Milyen társadalmi, közéleti,
politikai hatásai lehetnek az
egyházegység
kinyilvánításának?


Bölcskei Gusztáv: Azt remélem, hogy
ennek a lépésnek az üzenetét
mindenki fel tudja fogni, meg tudja érteni. Mi
soha nem titkoltuk, hogy ez valóban egyfajta
válasz arra a kényszerű
szétszakítottságra, amellyel a
történelem elszakított minket
egymástól, s egyfajta válasz 2004.
december 5-ére, a népszavazásra,
amikor azt érezhették a határon
kívül élők, hogy ők nem
kellenek az úgynevezett anyaországban
élőknek. Tehát mi a magunk
részéről ezt a természetes
gesztust megtesszük, és azt
szeretnénk, hogyha ebből mindenki
megértené, hogy ezt a
kérdést nem lehet így hagyni,
és nem lehet leírni azokat, akik nem a
saját akaratukból, nem a saját
hibájukból, hanem a fejük felett
meghozott döntések nyomán
kerültek ebbe a helyzetbe. Másfelől
pedig, egy olyan Európai Unió
szellemiségéhez, amelyik a
regionalitást hangsúlyozza, amelyik azt
gondolja, hogy a régi ellentéteket
új megoldásokkal lehet és kell a
hátunk mögé tenni, teljesen
illeszkedik egy ilyen lépés, hiszen mi
úgy leszünk egyek, hogy mindenkinek
tiszteletben tartjuk a helyi
sajátosságait. Ezért fogalmazunk
úgy az alkotmányban, hogy
például ahol más nyelv is
használatos ügyvitelben,
liturgiában, az természetesen úgy
marad. Ha eltérő hagyományok
alakultak ki valahol, azt nem akarjuk
mesterségesen uniformizálni. Tehát
azt hiszem, hogy lehet egy ilyen hozadéka is az
egység kimondásának, és
nagyon reméljük, hogy úgy is
fogják érteni azok, akiknek érteni
kell, ahogy azt mi gondoljuk.


– Mi lehet az oka annak, hogy – mint azt a
sajtótájékoztatón
említette – a nemzetközi
egyházi szervezetek most egyöntetűen
üdvözölték az
egységnyilvánítást, nem
úgy, mint 1995–96-ban?


Bölcskei Gusztáv: Azt gondolom,
talán akkor kevésbé voltunk
jó „diplomaták”. Nem tudtuk
igazán, nem tudták az akkori vezetők
megértetni azt, hogy mi a
szándékunk az
egységesüléssel, és
elhitték azt a suttogó – vagy nem
is suttogó – propagandát, hogy itt
valamiféle magyarkodás
történik, hogy itt valami etnikai alapon
szerveződő egyház fog majd igen nagy
feszültségeket kelteni… Azt hiszem,
hogy az elmúlt másfél
évtizednek a nemzetközi egyházi
szervezetben is megvolt a hatása, talán
jobban értik, jobban ismerik a mi
helyzetünket, és meg is értik azt,
hogy ez a lépés nem irányul senki
ellen, nem törekszik
kizárólagosságra, hanem azt az
egységet akarja megvalósítani,
amelyiket mi magunktól a
reformáció óta soha nem adtunk
fel.


– Számít-e arra, van-e
tudomása arról, hogy ezt a
példamutató kezdeményezést
más egyházak is hasonló
jellegű lépésekkel követik?


Bölcskei Gusztáv:
Különböző helyzetben vagyunk.
Hiszen a római katolikus egyház mint
világegyház ezzel a
problémával így nem
szembesül. De azt tudjuk, hogy
például az evangélikus
egyházban vannak hasonló
kezdeményezések, hiszen az
evangélikus egyházat
számarányát tekintve még
jobban sújtotta a trianoni döntés,
mint bennünket, hiszen százalékosan
lényegesen többen kerültek az
anyaországon kívülre, ők is
már létrehoztak egy olyan
állandó konferenciát, ahol a
közös ügyeiket így
próbálják megbeszélni.
Tehát azt hiszem, ilyen értelemben nem is
csaknem egyedülálló a mi
lépésünk, mert kicsit más
formában, de ugyanazzal az igénnyel
megfogalmazódik másoknál is.


– Ezek után a reformátusság
minden esztendőben ünnepet ül
május 22-én Debrecenben?


Bölcskei Gusztáv: Erről nincs
döntés, úgyhogy még nem
tudjuk. Az biztos, hogy nekünk az mindig
ünnep, amikor együtt lehetünk a
határon túli részegyházak
képviselőivel, és az
úgynevezett Generális Konvent, amely az
operatív munkát végzi,
évente tartja a
közgyűlését, de azt
idáig mindig más helyszínen,
és annak is megvan a maga varázsa. Azt
gondolom, számunkra az lenne a legszebb
ajándék, ha a Generális Konvent
ülését a jövőben nem
Magyarországon tartanánk, hanem az egyik
szomszédos országban, de valamennyien ott
lennénk.

Fábián György