Vége a félrevezető repülőjegy-áraknak

A repülőjegy-vásárlóknak joguk van tudni, pontosan mennyibe is kerül a jegyük. A meghirdetett viteldíjaknak a jövőben tartalmazniuk kell az összes adót és díjat is, miután az EP szerdán második olvasatban is megszavazta az erről szóló uniós rendeletet.

Repülőjegy egy euróért? Aha

Az ehhez hasonló, félrevezető hirdetéseknek vetne véget az Európai Parlament. A képviselők július 9-én, Strasbourgban Arūnas Degutis (liberális, litván) jelentésének elfogadásával jóváhagyták az erről szóló, a tagállamokkal már egyeztetett jogszabály-tervezetet. A jövőben eszerint „az utazóközönséget közvetlenül célzó” információban feltüntetett repülőjegyáraknak az alap-viteldíjon túl tartalmazniuk kell minden adót, el nem kerülhető díjat, pótdíjat, költséget, amely ismert a megjelenés idején. A szöveg külön kiemeli, hogy az információk átláthatóságának követelménye az internetre is vonatkozik.

A választható szolgáltatásokat világosan, átláthatóan, félre nem érthetően kell bemutatni a foglalási folyamat elején. Ezeket az opciókat – ha akarja – a vásárlónak kifejezetten meg kell jelölnie, nem lehet tehát automatikusnak venni a választást. A reptéri, illetve fedélzeti biztonsághoz kapcsolódó költségeket – ha vannak ilyenek – külön fel kell majd tüntetni a jegyen, vagy más módon jelezni kell az utasnak. Az új rendelet várhatóan az év végén, vagy a jövő év elején lép hatályba.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .