Védett lett Vajdahunyad várának neve és ábrázolása

Védett lett Vajdahunyad várának neve és ábrázolása
Ezentúl csak a vajdahunyadi polgármesteri hivatal jóváhagyásával lehet felhasználni Vajdahunyad várának a nevét és ábrázolását, az önkormányzat ugyanis levédette a romániai Állami Találmányi és Védjegyhivatalnál (OSIM) a várkastély román nyelvű névváltozatait és képét.

Constantin Tinca, a várkastélyban működő múzeum igazgatója az MTI-nek elmondta: a védelem biztosításának nem föltétlenül az volt a célja, hogy pénzt kérjenek azoktól, akik kereskedelmi célokra akarják felhasználni a kastély képét és nevét, csupán meg szeretnék védeni az egyik legértékesebb romániai műemléket attól, hogy hozzá nem illő tartalmakhoz társítsák az imázsát.
Hozzátette, tavaly nagy sajtóvisszhangja volt annak, hogy egy kanadai lottótársaság használta saját céljaira a kastély képét.
Az igazgató elmondta, a román szabadalmi hivatal által biztosított védelem Románia területére érvényes, de azt tervezik, hogy egy következő lépésben európai szintűre emelik ezt a védelmet. Azt is elmondta, hogy szándékukban áll felértékeltetni a várkastély imázsának az értékét, és azt szellemi értékként felvenni a város vagyonlistájára.
Az igazgató az MTI kérdésére elmondta, a védelem “természetesen” nem vonatkozik a budapesti Vajdahunyadvárra. A 15. századi erdélyi műemlék 19. században készült budapesti mása maga gazdálkodhat az imázsával.
Constantin Tinca megjegyezte, a kastély képmásának a védelme nem jelenti azt, hogy a műemlék látogatói ne készíthetnének fényképeket a kastélyról, és ne tehetnék ki ezeket a közösségi oldalaikra. Az efféle képek a műemlék szépségének hírvivői, és látogatókat vonzanak a kastélyba – mondta.
Tavaly több mint 240 ezer látogatója volt a Hunyadi János által építtetett gótikus várkastélynak.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter