Vb–ezüstérmes lett Deac Simona

Vb–ezüstérmes lett Deac Simona
Az olaszországi Acireale településen zajló junior vívó világbajnokság döntőjét játszotta ma késő délután a Szatmárnémeti SK párbajtőrözője, Deac Simona.

Csiszár Ferenc tanítványa pályafutása legnagyobb sikerét érte el ezzel, ugyanis a tavalyi vb–n, már az első kör után búcsúzott a szatmári lány.

Igaz, most is akadozva kezdte a szereplését. A csoportkörben hatból csak két találkozót nyert meg. Azután viszont belehúzott: a 128–as főtáblán norvég ellenfelét verte, majd egy izraeli, ezután pedig ukrán kiemelt vívókat búcsúztatott a második, illetve harmadik fordulóban. A legjobb nyolcba jutásért pedig a junior–világranglistán második, egyesült államokbeli Hurley Courtney–t búcsúztatta, az érmes helyekért vívótt meccsben pedig nagy csatában, egy tussal győzött az olasz Giulia Rizzivel szemben, és ekkor már biztos volt: Deac Simona szerzi meg a román vb–küldöttség első érmét. A bronz azonban nem volt elég, és remek mérkőzésen 15–12–re verte a spanyol Monica Cid–et. Az aranyéremért egyébként Courtney testvérével, Kelley Hurley–jel küzdött Deac Simona, azonban a mérkőzést 15–11–re elvesztette. A szatmári lány így sem búsúlhat: remek szereplésének köszönhetően az ezüstérem került a nyakába.

„Nagyon örülök neki. Már nagyon kijárt neki ez a sikerélmény. Sajnos a szövetség nem támogatott, a klub biztosította a versenyen való résztvételi költségeket, és »megdolgozott« a pénzért” – mondta Csiszár Ferenc.