Vasárnap esti koncertek a bihari Földvárban

Az Apostol együttes legsikeresebb dalait adta elő a Földvárban. A szerző felvétele
Az Apostol együttes legsikeresebb dalait adta elő a Földvárban. A szerző felvétele
Vasárnap délután változatos programokkal folytatódott a már szombaton elkezdett szórakoztató falunapi rendezvény Biharon. A Földvárban fellépett a Dal örökösei nevű román népzenei csoport, a 3+2 és az Apostol együttes is.

A szombat éjjel leesett sok eső láttán egy kicsit megijedtek a szervezők, de reménykedtek, hogy legalább olyan sokan látogatnak ki a vasárnap délutáni, esti műsorokra is, mint szombaton, hiszen a program szerint egy remek bulinak néztünk elébe, és ez be is igazolódott. A színpad előtt felállított sátrak árnyékában a tudósító sok megyei, köztiszteletben álló személlyel találkozott, akik felszabadultan, a családdal, barátokkal egy remek hétvégét töltöttek el Biharon, ahol a sport, a zene és a szórakozás mellett lazíthattak, félretehették a hétköznapok terheit, kikapcsolódtak, beszélgettek rég nem látott ismerősökkel. Vasárnap délután elsőként a 2011-ben alakult és Anamaria Gal tanárnő által koordinált a „Dal örökösei” énekcsoport a román népzenéből hozott el egy csokorral a Földvárban felállított színpadra. A 35 tagú népzenei csoport állandóan új tagokkal bővül, és a román népzene gazdag kincstárából mutatnak be fellépéseik alkalmából, számos helyi, hazai és nemzetközi díj tulajdonosaiként. A csoport a Nagyváradi Gyermekpalota égisze alatt tevékenykedik.

Lemezrekorderek

Az esti sztárvendég Újvidékről (Szerbia) érkezett, a 3+2 magyar lakodalmas rock együttes, amely 1975-ben 3+1 néven alakult. Akkor még klasszikus rockot játszottak, később váltottak a mulatós zene irányába. Megtudtuk, hogy az együttes nevében a 3 a három alapító testvérre, Bugyi Gyulára, Jánosra és Zoltánra utal, míg a +1 unokatestvérükre, Tánczos Lajosra. Mára megváltozott az együttes összetétele, van, aki sajnos eltávozott az élők sorából, de jöttek fiatal tehetségek a frontember és zenekar-alapító Bugyi Zoltán mellé: a dobot fia, Bugyi Dániel vette át, a gitáros Kucsera Csaba, míg a billentyűs Vojnics Tunics Csaba. Felelevenítették a régmúlt idők nagy slágereit: Halvány őszirózsa, Kicsiny falum, Kombiné, Egy asszony miatt vagyok ilyen léha. Bugyi Zoltán elmondta: a 80-as évek második felében voltak igazán sikeresek, több lemezük is eladási rekordot döntött. A Halvány őszirózsa című lemezük máig tartja a legtöbb eladott lemez rekordját Magyarországon, másfél milliós darabszámmal. Jártak már ezen a vidéken, néhány éve nagy sikerrel léptek fel a siteri Gesztenyefesztiválon, amely kellemes benyomást hagyott bennük: kedves, barátságos, segítőkész embereket ismertek meg, és ezért is örültek az újabb meghívásnak.

Apostol-koncert

Az est másik sztáregyüttese a ma is sikeres Apostol együttes volt, amely 1970 nyarán alakult néhány nagyon tehetséges komolyzenei tanulmányokat folytató diákból. A hatvanas évek beat-mozgalma azonban őket is „megfertőzte”, az új zenére fogékony tagokból, muzsikustársakból alakult meg az Apostol együttes, mely Biharon a következő összeállításban lépett fel a mintegy ötezer fősre duzzadt lelkes közönség előtt: Szabó Ferenc (dob), Pete László (harsona), Baranski László (gitár), Németh Zoltán (billentyűk), Meződi József (ének), Muck Ferenc (szaxofon), Berecz Bea és Demjén Noémi (vokál). A számos országot bejárt, sikert sikerre halmozó együttes időrendben mutatta be legsikeresebb dalait, amelyeket a közönség együtt énekelt az előadókkal. Sajnos a tűzijáték elmaradt, a szervezők nem kaptak rá engedélyt, mert a település beleesik a nagyváradi reptér légifolyosójába, de annak ellenére az, aki kilátogatott a Földvárba az elmúlt hétvégén, jól érezhette magát, hiszen a színes műsor mellett lacikonyhák, kifőzdék, kürtőskalácsos, fagylaltos, játszóterek, és a száldobágyiaknak köszönhetően buborékfoci is várt mindenkit. A szervezők ezúton mondanak köszönetet mindenkinek, aki bármivel hozzájárult a sikeres napok kivitelezéséhez, valamint a médiatámogató Bihari Naplónak.

Tóth Zsigmond