Városaim címmel nyílt fotókiállítás

A tárlatot megnyitotta Kocsis Csaba, Porkoláb Lajos és Tóth István
A tárlatot megnyitotta Kocsis Csaba, Porkoláb Lajos és Tóth István
A nagyváradi várban lévő Vilidár István Stúdió Galériában újabb kiállítás nyílt, ezúttal egy magyarországi művész alkotásait tekintheti meg a publikum, a tárlat címe Városaim.


A galériában Kocsis Csaba fotográfus 42 képét állították ki, a tárlatot a Nagyváradi Fotográfusok Tavirózsa Klubja szervezte. Tóth István AFIAP köszöntötte a fotóművészt, meghívottakat és résztvevőket. Kiemelte, hogy ez a kiállítás több okból is különleges. Egyrészt azért, mert Tóth István és az egyesület is különleges kapcsolatot ápol a berettyóújfalui kulturális közösséggel, illetve Porkoláb Lajossal, a Hajdú-Bihar Megyei Népfőiskolai Egyesület elnökével és Kocsis Csabával, a kiállító művésszel. Ez a barátság és együttműködés közel 30 évre nyúlik vissza. A kiállítás másrészt azért különleges, mert Kocsis Csaba kedvenc városait mutatja be, de nem megszokott, hagyományos, dokumentatív módon, hanem különleges effekteket használt a képek szerkesztésekor.

Sokoldalú művész

Porkoláb Lajos is köszöntötte a résztvevőket, majd bemutatta Kocsis Csabát. Először is elismerését fejezte ki, mivel úgy véli, hogy a fotóművésznek köszönhető az, hogy Berettyóújfaluban ilyen erős és jól szervezett kulturális élet van. Kocsis Csaba dolgozott tanítóként, népművelőként, majd újságíróként is. Zenész is volt, valamint kulturális menedzser és szerkesztő is. Számos kötetet adott ki, és kulturális menedzserként is sok projektben vett részt, ezek mind fontos elismeréseket hoztak számára, ahogy a csoportos és egyéni kiállításai is.

A művész maga is részt vett a kiállítás megnyitóján, elmondta, hogy amikor újságíróként dolgozott, akkor került közelebb a fotózáshoz, meg is szerette azt. A kiállítást illetően kiemelte, hogy utazásai során számos, szép helyen járt, sokat is fényképezett, de emlékeiben is minden megőriz. A kiállított képeknél használt effektek azt mutatják be, hogy ő hogyan emlékszik ezekre a városokra, mint Nagyvárad, Arad, Berlin, Debrecen, Püspökladány, Eger, Nagyszalonta, Nagyszőlős, Pécs, Porcia, Temesvár és Szováta. A sajátos képzőművészeti hatások teszik különlegessé a tárlatot.

A megnyitón a kellemes zenét Chelu Alexandrina és Chelu Florian biztosította. A tárlat december 19-ig tekinthető meg, naponta 8-20 óra között a várban lévő Vilidár István Galériában (C épület, I. emelet).

Törő Enikő



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .