2012.02.14 12:59; Frissítve: 2012.02.14 12:59


Várhatóan június 10-én lesznek a helyhatósági választások

Várhatóan június 10-én lesznek a helyhatósági választások
Várhatóan június 10-én rendezik meg az önkormányzati választásokat – ebben állapodtak meg a bukaresti kormánykoalíciót alkotó pártok hétfői tanácskozásukon.

Sever Voinescu, a román kormánykoalíció fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L) szóvivője hétfőn bejelentette, hogy a koalíciót alkotó politikai erők a június 10-i dátumot javasolták a helyhatósági választások megszervezésére, de erről még tárgyalásokat kell folytatniuk az ellenzéki pártokkal.

Fekete Szabó András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora az MTI-nek megerősítette, hogy koalíciós egyezség született. A szenátor szerint nem valószínű, hogy ez a dátum változni fog, hiszen június első vasárnapján ünneplik az ortodox pünkösdöt, június 17-én pedig már lejár a négy évvel ezelőtt megválasztott polgármesterek és önkormányzati képviselők mandátuma.

Korábban a román alkotmánybíróság kimondta, hogy a helyhatósági választottak mandátuma nem hosszabbítható meg. A román kormány ugyanis egy időben akarta megszervezni az év végén a parlamenti és az önkormányzati választásokat, de az ellenzék megtámadta a taláros testületnél az erről rendelkező jogszabályt, és azt alaptörvénybe ütközőnek nyilvánították az alkotmánybírák.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Országos hírek
Bűnügyi feljelentést tesz az EMNP a rendőrség ellen a párt támogatóinak “zaklatása” miatt
Bűnügyi feljelentést tesz az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a rendőrség ellen, mert az - a romániai magyar párt [...] tovább »
Kövér megerősítette az RMDSZ-nek, hogy részt vesz az MPP kampányrendezvényein
Megerősítette Kövér László a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkárának írt [...] tovább »
Kártérítés a burgonyatermelőknek
Június negyedikéig tehetik le támogatási kéréseiket a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség [...] tovább »
Szijjártó: nincs napirenden magyar-román kormányfői találkozó
A miniszterelnök szóvivője szerint nincs napirenden magyar-román kormányfői találkozó. Szijjártó Péter ezt [...] tovább »
Újratemetés: Frunda és Bunta ellenzi
Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi polgármesterjelöltje [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés