Varga Mihály Kolozsváron: közös felelősségünk a magyar nemzet jövőjének az alakítása

Gergely Balázs főszervező, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Emil Boc, Kolozsvár polgármestere (b-j) a Kolozsvári Magyar Napok záró rendezvényén, az erdélyi Kolozsvár főterén 2016. augusztus 21-én. MTI Fotó: Biró István
Gergely Balázs főszervező, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Emil Boc, Kolozsvár polgármestere (b-j) a Kolozsvári Magyar Napok záró rendezvényén, az erdélyi Kolozsvár főterén 2016. augusztus 21-én. MTI Fotó: Biró István
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a legutóbbi magyarországi választások óta, amelyen a külhoni magyar állampolgárok is részt vehettek, immár magyarországiaknak és erdélyi magyaroknak közös felelősségük a magyar nemzet jövőjének az alakítása.

A miniszter a Kolozsvári Magyar Napok záró rendezvényén köszöntötte a több tízezres közönséget a város főterén. Kijelentette: októberben is közösen kell dönteni, hogy “kikkel akarunk együtt élni, veszélynek tesszük-e ki kultúránkat, polgárainkat, törvényeinket”.

“Olyan jövőt kell építeni, amelyben mindenki a saját országában élhet teljes életet, ahol büszke lehet nemzeti kultúrájára, ahol tanulhat, élhet és boldogulhat” – fogalmazott a miniszter. Biztosította a hallgatóságát, hogy a magyar kormány ezen az úton halad: “nemcsak szavakban hirdetjük az összetartozást, hanem akarunk és tudunk is segíteni a külhonban élőknek. Mindent megteszünk azért is, hogy a kormány folytassa a munkát a kétoldalú kapcsolatok javításáért” – jelentette ki.

Emil Boc, Kolozsvár polgármestere köszönetet mondott a szervezőknek azért, hogy olyan magyar napokat szerveztek, amelyek a városnapokkal együtt Kolozsvár erős márkái, büszkeségei. A polgármester úgy vélte: Kolozsvár magyar és román közösségének közösen sikerült az együttélés modelljévé tenni a várost az egész ország és Európa számára.

“A történelmet nem tudjuk megváltoztatni, legfeljebb tanulhatunk belőle, de a jelent és a jövőt jobbá tudjuk tenni a kölcsönös tisztelettel, elfogadván, hogy mindannyian otthon vagyunk itt, Kolozsváron” – fogalmazott Boc, aki reményét fejezte ki, hogy közösen sikerül azt is elérni, hogy Kolozsvár legyen 2021-ben Európa kulturális fővárosa.

Gergely Balázs, a magyar napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke záróbeszédében azt is szóvá tette, hogy a román médiában példátlan támadás érte a rendezvényt. Arra utalt, hogy a román közszolgálati televízió híradása alapján a rendőrség is vizsgálja, hogy a Beatrice koncertjén kivetített Hitler és Sztálin képek a háborús bűnösök dicsőítésének minősülnek-e.

“Ne higgyetek abban, amit a média próbál sulykolni. Higgyetek a szemeteknek, a saját tapasztalatotoknak!” – szólította fel a hallgatóságot.

A záró gálán jelentették be: hogy a Kolozsvári Magyar Napok közönsége 23 ezer lejt adakozott az Életfa Egyesület Én is szeretnék játszani programjára. A pénzből vásárolják meg az első olyan hintát, amelyet mozgássérültek is használhatnak.

A Kolozsvári Magyar Napokat az Omega együttes koncertje zárta.

(MTI)



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter