Váradon zúgott a Lokomotív GT

Váradon zúgott a Lokomotív GT
Miénk itt a tér, énekelte pénteken több ezer nagyváradi a Szent László téren a karácsonyi vásár keretében, a városháza és a Szent László Egyesület által közösen szervezett koncerten.


A Zenevonat elnevezésű szuperprodukcióban LGT-sztárok, vagyis az LGT együttes két egykori tagja, Karácsony János gitáros és Solti János dobos léptek fel rangos könnyűzenei muzsikusokkal, Heincz Gábor Bigával, Veres Mónikával valamint az Abrakazabra zenekarral. A jó zene nem korfüggő, igaz ez az LGT dalaira is, amelyeket örömmel hallgatott pénteken este kisgyerek, kamasz, felnőtt, középkorú és idős is. A muzsikusok kitettek magukért, hiszen a pontban hétkor elkezdődött koncertjükön több mint húsz dalt énekeltek el a többezer fős lelkes közönségnek, köztük az olyan nagy slágereket is, mint a Ringasd el magad, az Álomarcú lány, a Neked írom a dalt, a Nem adom fel stb. stb. A muzsikusok a metsző hideg ellenére is forró hangulatot teremtettek a főtéren, a közönség együtt énekelte velük a dalok szövegeit, többen táncra is perdültek a zenére. A zenészek ráadással hálálták meg a váradi közönségnek a meleg fogadtatást.

Pap István