Váradon is összegyűlt a kritikus tömeg

Váradon is összegyűlt a kritikus tömeg
Ismét többszázan vettek részt a pénteki Critical Mass rendezvényen Nagyváradon. A Városháza előtt, felemelt biciklivel jelezte a tömeg: a bicajosokat is figyelembe kell venni.

Ez az a rendezvény, ahol már több éve a legkülönbözőbb korosztályhoz tartozók gyűlnek össze, s egy előre megállapított útvonal szerint bicikliznek át a városon. A rendezvényt 1992-ben, San Franciskóban kezdeményezték, azóta a világ több mint háromszáz országában zajlik évente két alkalommal. Romániában Brassó, Kolozsvár, Bukarest és egyéb városok mellett immár öt éve Nagyváradon is megszervezik a csoportos biciklizést, s évről évre egyre többen vesznek részt – tudtuk meg Kiss Sándortól, a rendezvény fő szervezője, a Pro Bikers Egyesület elnökétől.

Leszorítják őket

Évente két alkalommal szervezik meg, áprilisban, a Föld Napja alkalmából, illetve szeptemberben, az autómentes világnap táján. Tavaly tavasszal már mintegy hétszázan vettek részt. „Ilyenkor megmutatjuk, hogy mi, biciklisták is részei vagyunk a közlekedésnek, mint a világon bárhol” – tette hozzá a elnök. Mircea Crăciun alelnök elmondta: Nagyváradon nehéz kerékpárral közlekedni a forgalomban, a gépkocsivezetők gyakorta „leszorítják” a biciklistákat az útról, s dudálnak, kiabálnak, amikor a biciklis él azzal a jogával, hogy amikor piros a jelzőlámpa, a várakozó jármúsor elejére mehet. Ezenkívül a bicikliutakon gyakorta gépkocsik parkolnak, illetve gyalogosok járnak.

A Critical Mass egyik résztvevője Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke volt, akitől megtudtuk: bár évek óta biciklizik, most először jött el, ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy közéleti személyiségként fontos a mozgalom mögé állni. „Ez egy lehetőség, hogy megmutassuk: igenis szükség van bicikliútvonalakra” – mondta. Mint hozzátette, az RMDSZ kezdeményezésére jött létre a legtöbb bicikliút Váradon, ezenkívül már megkötötték az uniós finanszírozásra vonatkozó szerződést annak a bicikliútnak a megépítésére, mely Nagyváradot Berettyóújfaluval köti majd össze. Ez a tervek szerint jövőre fog befejeződni.

Emelt biciklivel

A többszáz résztvevő fényvisszaverő mellényt kapott, ezt a Nagyváradi Közszállítási Vállalat biztosította egy uniós támogatásnak köszönhetően, tudtuk meg Csuzi István igazgatótól. A tömeg délután hat óra előtt indult el a Magnólia-parkból – a legtöbben biciklivel, de volt, aki rollerrel, vagy biciklikből tákolt négykerekű szekérféleséggel mentek. Útba ejtették a Petőfi parkot, a Fő utcát, majd a Városháa előtt – amint az már hagyomány – felemelt biciklivel és füttyel hívták fel magukra a figyelmet. A körút körülbelül egy órával később, szintén a Magnólia-parkban ért véget.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter