Váradi úszónő is ott lehet a tokiói olimpián

Huszár Ingrid a Bihari Napló szerkesztőségének vendége volt
Huszár Ingrid a Bihari Napló szerkesztőségének vendége volt
A nagyváradi Huszár Ingridnek nagy esélye van arra, hogy Románia színeiben ott legyen a tokiói olimpián. És ez nem tűnik annyira kivitelezhetetlennek, hiszen mellúszásban a nála egy-két évvel idősebb versenyzőknél is jobban teljesít, mondjuk ki: verhetetlen.

– Hatévesen kezdtem el úszni. Először nagyon féltem a víztől, de amikor az ikertestvérem megtanult úszni, úgy éreztem, hogy nekem is meg kellene. Igazából apukám tanított meg, majd a szüleim edzőhöz vittek, Illés Zsolthoz, aki azóta is tanít- magyarázza Huszár Ingrid, aki a szerkesztőségünk vendége volt édesanyja társaságában.
Eleinte kisebb versenyeken indult, legelőször élen épp egy nagyváradi versenyen végzett, a Herman Schier- emlékversenyen. Ez azért is marad emlékezetes számára, mert nála egy évvel nagyobbakkal úszott, mégis második helyezést ért el.
– Hétéves voltam, és én is nagyon meglepődtem, mert előzőleg nem gondoltam, hogy esélyem lenne arra, hogy egyáltalán valamilyen jobb helyezést elérjek.
Utána viszont már egy országos versenyen 50 méter mellúszásban első lett, és ez kellő motivációt jelentett számára ahhoz, hogy tovább ússzon. Döntésének helyességét igazolja, hogy a következő megmérettetéseken már menetrendszerűen érkeztek a figyelemre méltó eredmények, nem csak a kedvencében, vagyis a mellúszásban, hanem a többi úszásnemben is. Sikereit fémjelzi, hogy korosztályos válogatott kerettag lett, és a nyáron az a megtiszteltetés érte, hogy beválasztották azon tíz legjobb romániai versenyző közé, akik ott lehettek Győrben az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, ahol 3700 sportoló volt jelen 50 országból.
– Ötödik, hatodik, nyolcadik és kilencedik helyezéseket értem el, de számomra már az nagy élményt jelentett, hogy oda kijutottam. Büszke vagyok, és meg vagyok elégedve az eredményeimmel, mert magamhoz képest nagyon jól úsztam, javítottam. Remélem, hogy ennél még jobb lesz, egyre feljebb jutok majd.
Az évek folyamán amúgy sikerült úgy beosztania az idejét, hogy egyaránt beleférjen a tanulás és az edzés is. Megszokta már, hogy iskolaidőben is reggel 6 órakor kell kelnie, hogy az órák előtt még egy kis gyakorlás beleférjen. Ki más, mint Hosszú Katinka volna a példaképe? Sajnos személyesen még nem sikerült találkoznia vele, egy kicsit fájlalta is, hogy a győri olimpiai fesztivál és a budapesti vizes világbajnokság egy időben zajlott, de azzal vigasztalta magát, hogy azért Debrecenben egyszer már látta idolját élőben is…

Mellúszás

Szerinte az edzőtáboroknak is megvan azért a saját diszkrét bájuk. Nem olyan régen például a válogatottal volt egy edzőtáborban. Reggel és délután ugyan edzés volt hétfőtől-péntekig, de a hétvégén kalandparkba és moziba is elvitték őket, tehát azért a szórakozás is ki lett pipálva.
– A versenytársaimmal azért ismerkedni is szoktunk egymással, vannak olyanok, akiket egy-egy korábbi rendezvényről már látásból ismerek.
Külföldön Berlinben győzött mellúszásban, valamint Ausztriában is dobogós helyezéseket ért el.
– A sport fegyelmet ad, én például azért sportolok, mert tudom, hogy a munkának megvan az eredménye. A célom, hogy kijussak a tokiói olimpiára, csak ahhoz nagyon sok munka és edzés kell.
A szakemberek szerint erre minden esélye megvan, hiszen az ő korosztályában, Romániában, úszásban a legjobb, sőt gyakran a nála két-három évvel idősebbeknél is jobb. Persze, az olimpián már nincs korosztályos leosztás, ott tulajdonképpen az idővel zajlik a versenyfutás, hogy mi az az időszint, amit teljesíteni kell ahhoz, hogy egyáltalán részt vehessen valaki a versenyen. El kell érni azt az európai vagy világnívót, mely a kijutáshoz szükséges, de ha továbbra is keményen dolgozik, akkor az esély megvan erre. Úgy tűnik, az országban tartani tudja az első helyet, hisz nincs, aki gyorsabban úszik nála mellben. De az olimpiát megelőzi még egy ugródeszka, vagy újabb lépcsőfok, a Buenos Aires-i ifjúsági világbajnokság, ahová szintén szeretne eljutni.
Persze, közben arra is kell gondoljon, hogy ősszel a nyolcadik osztály kezdi el, melynek végén a képességfelmérő vizsgák várnak rá. Úgy tűnik azonban, hogy ez számára nem okoz problémát, hiszen a hetediket kilencesen felüli átlaggal zárta, harmadikként az osztályában. Ettől függetlenül persze tény az, hogy kevesebb idő jut a tanulásra, de szorgalommal pótolja ezt, nincs olyan, hogy nem készítené el másnapra a házi feladatot, még ha ez áldozattal is jár. Később humán szakra szeretne felvételizni, nyelveket tanulni, ha pedig nagy lesz, mindenképpen sporttal szeretne foglalkozni, tanárként vagy edzőként képzeli el felnőtt életét. Akarni nagyon akarja, a kellő ambíciója és tehetsége pedig megvan ehhez.

Ciucur Losonczi Antonius

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .