Váradi kislány a Fölszállott a pávában

Akt.:
Váradi kislány a Fölszállott a pávában
Egy tehetséges nagyváradi kislány, a hét esztendős és első osztályos Kiss Adrienn is bejutott a Fölszállott a páva elnevezésű népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor elődöntőjébe, melyet e héten pénteken este fél 10 órától sugároz a Duna televízió.

Róla aztán tényleg elmondható, hogy az alma nem esik messze a fájától, hiszen szülei: Kiss Géza és Lívia a Partium közkedvelt zenei előadóművész házaspárjaként ismertek. Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy Adrienn hamarabb tudott énekelni, mint beszélni. Elég későn kezdett el ugyanis mondatokban kommunikálni, de már másfél éves korától nagyon sok kis gyermekdalt hallgattattak vele az internetről. Az Erdő, erdő kezdetű volt a kedvence: „erdő- dajokat”- mondogatta gyakran, s a szülei már tudták, mit kell tegyenek, hogy megnyugodjon. Dúdolta a dallamokat az ő saját kis szövegével, s bár azóta nagyobbacska lett, ha lehetne, valószínűleg egész nap táncolna és énekelne most is. Ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy korábban a várad-réti Csillagocska református zeneóvodában, a többi gyermekhez hasonlóan, folyamatosan ismerkedett a népdalokkal és a népzenével Benedek Árpád óvópedagógus, illetve Szőcs Brigitta egyetemista, „kisóvónéni” gondos és alapos munkájának köszönhetően. Csupán egy kisebb „kisiklás” volt e téren: egy évig ugyanis balettezni tanult, de viszonylag hamar kiábrándult belőle, és mielőtt megkezdte volna iskolai tanulmányait, határozottan kijelentette: szó se lehet balettről, ő csakis kizárólag „néptáncolni” szeretne, mert ezt imádja. Aztán ahogy elkezdődött a suli, Kiss Csilla, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum tanítónője jelezte: örülne annak, ha a kis pacsirta növendéke indulna a korosztályának szervezett Őszirózsa népdalversenyen. A megyei szakaszt két egymást követő kiírásban is megnyerte, de sajnos különböző okok miatt végül az országos megmérettetésre nem jutott el.

színház

A sorozatos sikereken felbuzdulva, illetve arról értesülve, hogy idén a Fölszállott a páva, vagyis az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató műsora a legkisebbeket szólítja meg, Lívia és Géza úgy döntöttek: a felhívás kritériumainak eleget téve, illetve a jelentkezési lap kitöltésével Adriennt is benevezik. Nemsokára azt a visszajelzést kapták: a gyermekük továbbjutott az egyik területi válogatóra a kilenc közül, amit Debrecenben szerveztek meg májusban. Erre már Brugós Anikó, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója készítette fel a kislányt- s azóta is foglalkozik vele-, aki a lehetséges 70 pontból 68-at kapott a zsűritagoktól. Egyik feltétel az volt, hogy a fellépők olyan népdalokat énekeljenek, mely olyan tájegységre jellemzőek, ami az illető versenyző lakhelyéhez közel esik, ezért Adrienn számára nagyszalontai gyermekdalokból állított össze egy csokorravalót a felkészítő tanárnője, Kodály Zoltán gyűjtéséből, melyet nagyon szépen elénekelt, a lehető legtermészetesebben, valószínűleg amiatt is, hiszen az ő korosztályának íródott. Ezt egy balatoni nyári tábor követte, mely kitűnő lehetőséget biztosított arra, hogy a versenyzők jobban megismerjék egymást, összebarátkozzanak és -kovácsolódjanak. Magyarország, illetve a Kárpát-medence összes vidékéről voltak jelen, szülők és gyermekek, körülbelül ötszázan.

Péntek este

Amúgy a versenyről tudni kell, hogy összesen négy kategóriára van osztva: táncos együttesek, hangszeres szólisták, énekes szólisták és táncos szólisták. Összesen négy elődöntő zajlik ezekben a hetekben- november 6. és 27. között, Adrienn pedig, mint egyébként a legfiatalabb versenyző- a harmadikon, vagyis e héten pénteken lesz látható a Duna televízió képernyőjén, a műsor este fél 10 órakor kezdődik.
Egy alkalomhoz illő népviseletben szilágysági népdal-, illetve népi gyermekjáték füzérrel próbálja ezúttal elkápráztatni a hallgatóságát, melyeket Almási István gyűjtött Szilágyballa és Szilágysámson vidékén. Azért Szilágyság különben, mivel mindkét szülője onnan származott el Váradra, s így tulajdonképpen a felmenői hagyományaival is megismerkedik. Ugyanakkor mint minden versenyző, Adrienn is kapott egy mentort, Csendesné Tóth Lilla, egy fiatal és tehetséges debreceni zenetanárnő személyében, aki a többi erdélyi fellépőt is istápolja. Az elődöntőben még a zsűri dönt, amennyiben továbbjut Adrienn a decemberi középdöntőbe, akkor lehet csak majd szavazni rá SMS-ben.

tesók

Figyelemre méltó

A váradi kislány teljesítménye egyébként azért is figyelemre méltó, mert véleményük szerint sokkal nehezebb egy városi környezetben felnövő gyermeknek egy népdaléneklő vagy népzenei versenyben érvényesülnie, mint egy olyan valakinek, aki falun él, s ebbe a környezetbe születik úgymond bele, éli a mindennapjait, tömbmagyar vidéken, de akár szórványban is.

Ciucur Losonczi Antonius

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter