Vantu kiszállt a Realitateából!

Vantu kiszállt a Realitateából!
Új tulajdonosa van az egyik legbefolyásosabb román tömegtájékoztatási eszköznek, a Realitatea hírtelevíziónak Elan Schwartzenberg román üzletember személyében, aki a fogdába került Sorin Ovidiu Vantu üzletembertől vásárolta meg a médiavállalat részvényeit.

Schwartzenberg hétfőn Bukarestben tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megvásárolta a hírtelevízió részvényeinek 90 százalékát. A sajtótájékoztatón részt vett Vantu fia és lánya is, akik kijelentették: családjuk kiszállt az üzletből, valamennyi részvényüket eladták, Schwartzenberg a televízió új tulajdonosa.

A tranzakció részleteit a múlt héten tárgyalta meg Vantu és Schwartzenberg, amikor az előbbi még szabadlábon volt. Vantut éppen a Realitatea televízióval kapcsolatos ügy miatt helyezték előzetes letartóztatásba pénteken. Az intézmény menedzselési jogát tavaly eladta egy másik román üzletembernek, Sebastian Ghitának, akivel azonban később összeveszett, és aki feljelentette Vantut az ügyészségen zsarolás miatt. Vantu előzetes letartóztatása 29 napig van érvényben.

A rendszerváltás előtt egyszerű könyvelőként dolgozó, majd 1989 után meggazdagodott Vantunak alaposan meggyűlhet a baja a román igazságszolgáltatással, miután folyamatban van ellene egy másik per is, amelyben bűnpártolással vádolják az ügyészek. Szerintük Vantu pénzelte külföldi bujkálása idején azt a Nicolae Popát, akit Romániában jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítéltek az Országos Befektetési Alap (FNI) nevű pilótajáték működtetése, majd 2000-es csődbe juttatása miatt. Háromszázezer ember szenvedett kárt.

Az ügyészek már a pilótajáték-botrány kitörése kezdetén azt feltételezték, hogy az ügy mögött Vantu áll, de időközben, bizonyítékok hiányában, beszüntették ellene a vizsgálatot. Popa azonban most hazakerült Indonéziából, s a román sajtó szerint értékes információkat szolgáltathat az ügyészeknek Vantu felelősségéről, újból megnyithatják az FNI-dossziét.

Traian Basescu román államfő egyik legfőbb politikai ellenségének tartja Vantut és a Realitatea televíziót, amely évek óta legfőbb bírálója. Basescu szerint a médiaintézmény azért folytat úgymond hadjáratot ellene, mert nem volt hajlandó olyan privatizációs alkukat kötni Vantuval, amelyekből az államnak kára származott volna.

A román sajtó elképzelhetőnek tartja, hogy a mostani tulajdonosváltással csak a Realitatea átmentéséről van szó. A Romania libera című napilap szerint Schwartzenberg lekötelezettje Vantunak, aki több üzletben is segítette a főként ingatlanfejlesztéssel foglalkozó új médiatulajdonost. Az utóbbi vagyonát 40-50 millió euróra becsülik.