Van Mezőtelegdnek költségvetése!

Bihar megye – Az idei első helyi
tanácsülést tartották kedden
Mezőtelegden. Emlékeztetőül: a helyi
önkormányzat azért nem tudott
határozatképes ülést tartani
ebben az évben, mert a Helyi Tanács
úgymond ellenzéki pártjai – PSD,
PD-L, PNG – bojkottálták ezt.


Kedden aztán sikerült, de most is voltak
gondok. Mivel megyei szinten a PNL és a PNG
között együttműködési
szerződést írtak alá, a PNG
megvonta bizalmát két helyi
tanácsosától, ezért ezeket
a tegnapi önkormányzati ülésen
kizárták és helyüket
két másik PNG-tag foglalta el. A
leváltott tanácsosok több mint
valószínű, hogy óvást
nyújtanak be a tegnapi határozat ellen,
de mindez nem gátolta meg a mezőtelegdi
tanácsosokat abban, hogy végre –
szinte a 24. órában –
elfogadják a község idei, 2009-es
költségvetését.