Van már együttműködés-ajánlat

Kolozs megye – Az Erdélyi Kulturális Központ tervezete, amelyet pénteken tettek közzé a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal honlapján, többek között már felkeltette a Helyi Polgári Tanács figyelmét is.

A helyi elöljárók elmondása szerint egyre több ajánlat érkezik. “A Helyi Polgári Tanács képviselői megbeszélést szerveztek, amelynek fő témája az Erdélyi Kulturális Központ volt. Az értekezleten részt vett Ligia Subtirica, Kolozsvár főépítésze és a Kolozsvári Filharmónia képviselői is. A gyűlésen a legnagyobb hangsúlyt a Filharmónia szükségleteinek megbeszélésére helyezték. A jelenlévők abban egyeztek meg, hogy az új kulturális központot úgy kell megépíteni, hogy a jövőben minden zenei rendezvény és intézmény igényeit kielégíthesse. – nyilatkozta Oana Buzatu, a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal szóvivője.

(www.paprikaradio.ro)