Változtatnák a keretszerződést

Változtatnák a keretszerződést
Az egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó jövő évi keretszerződés tervezete több változást is tartalmaz a még érvényben levőhöz képest.

A napokban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által közvitára bocsátott tervezet szerint a háziorvosok a feliratkozottak számától függetlenül szerződést köthetnének a pénztárral. Jelenleg városokban legalább nyolcszázan kell feliratkozzanak egy orvoshoz ahhoz, hogy szerződést köthessen a pénztárral, falun pedig a megyei pénztárak, közegészségügyi hatóságok, orvosi kamarák és háziorvosi patronátusok képviselőiből álló bizottságok állapítják meg a minimális számot helységtől függően. A tervezet azt sem tünteti fel, hogy mi az optimális szám – ez jelenleg 1800 feliratkozott.

Pontérték

Egyúttal, azok a háziorvosok, akik újonnan érkeznek egy településre, s megkötik az első, három hónapra vonatkozó szerződést a pénztárral (három hónapot határoznak meg arra, hogy összeállítsák a listájukat), ennek az időszaknak a leteltével annyi biztosítottra vonatkozó szerződést köthetnek a pénztárral, ahány személy szerepel a listáján a három hónap leteltével. Nem szab a tervezet felső határt arra vonatkozóan, hogy hány szakorvos léphet szerződésbe a pénztárral egy járóbeteg rendelőből, a szükséges vizsgálatok számáról és az erre való pénz elosztásáról megyei szinten pedig a helyi pénztárak és közegészségügyi hatóságok képviselői döntenek, s közzé is teszik a két intézmény honlapján.
A szolgáltatások ellenértékét felbecsült pontérték alapján számítják ki, melyet évharmadonként szabályoznak, s nem egy minimális biztosított érték szerint, mint jelenleg.

Feltételek

Szigorítják az óvodai és iskolai közösségekben való részvételhez szükséges járványügyi engedélyekkel kapcsolatos rendelkezéseket, s azok a multifunkcionális egészségügyi központok, amelyek nappali beutalásra kaptak engedélyt, csak akkor köthetnek szerződést a pénztárral, ha legalább napi hét órán át biztosítják ez pácienseiknek. A tervezet azt is előírja, hogy az orvosi eszközök szolgáltatóinak részletes árlistát kell továbbítaniuk a pénztárhoz, ellenkező esetben nem köthetnek szerződést az intézménnyel. Egyúttal azok a szolgáltatók, akik nem vettek részt az orvosi eszközök referenciaárának kialakításában, nem köthetnek szerződést a pénztárral, áll a tervezetben.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter