Változatos, gazdag programok

Változatos, gazdag programok
Tódor Albert, a Nagyváradi Állami Filharmónia igazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján ismertette a Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar előadását és a jövő heti programkínálatot.

 

 

A sajtótájékoztatón jelen volt a Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar újonnan választott karmestere, az Albertirsán élő Orosz János, valamint Székely István zeneművész is. Tódor Albert bemutatta Orosz János karmestert, aki Manyák Erik helyét vette át a zenekar élén. Orosz János elmondta, hogyan kerül egy magyarországi karmester Nagyváradra: „Székelyudvarhelyen találkoztam Székely Istvánnal. Elmesélte, hogy megalakult a fúvószenekar. Aztán október elején felhívott, hogy nem vállalnám-e a megüresedett karmesteri tisztséget. Azóta hetente rendszeresen járok Váradra”. Székely István a továbbiakban a fúvószenekar megalakulásáról és jelenlegi helyzetéről beszélt. A zenekar ötlete már több éve megfogalmazódott, de csak 2010-ben öltött tényleges formát. „Manyák Erik távozása után gondban voltunk, de mindannyian úgy gondoltuk, hogy kár lenne veszni hagyni, amit eddig felépítettünk. Ezért felkértük Orosz Jánost, hogy vegye át a vezetést” – részletezte Székely István, majd hozzátette, hogy a zenekarnak további tervei között a külföldi kapcsolatok kiépítése szerepel: „A németországi fúvószenekarral már tartjuk a kapcsolatot, 2012 májusában pedig Olaszországba hívtak meg minket. Ezek az utak fontosak a tapasztalatcsere és a tanulás szempontjából”.

 

Műsor

 

Az új felállásban a Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar először december 8-án, 19 órától tart egy bemutatkozó koncertet (bérletes hangverseny) a Filharmónia Enescu-Bartók termében. Az est folyamán felcsendül majd több átirat a klasszikus zeneirodalomból: Gioachino Rossini A sevillai borbély – nyitány, Dimitri Sostakovics Jazz Suite (no.2), Claude Debussy Voiles, valamint John Cheetham A.B.A Symphonic March. Az est második részében jazz és szórakoztató zenét hallgathatnak majd a zenekedvelők. John Williams két művét adják elő, részletet a Ryan közlegény megmentése című film zenéjéből, valamint az 1988-as szöuli olimpiára komponált zeneművét. Felcsendül még Elmer Bernstein A hét mesterlövész című filmre komponált zenéje, valamint Toshio Mashima Paris Montmarte és Jay Bocook Blues Brothers című zeneműve.

 

Koncertek

 

Tódor Albert a jövő heti programot is ismertette: december 12-én 19 órától a Filharmónia énekkarának karácsonyi koncertjére kerül sor. Vezényel Lászlóffy Zsolt. Az est folyamán vallási és karácsonyi témájú műveket, illetve kolindákat hallgathatnak meg, többek között J. S. Bach, Gruber, Pann, Kiriac, Kodály, Zamfirescu műveit. December 13-án 18 órától Raluca Ştirbăţ (Ausztria) zongoraestjét hallgathatják meg. Program: Chopin – b-moll Scherzo (op. 31, no. 2); Liszt/ f. Chopin – részletek a Hat lengyel dalból (op. 74); Liszt – Soirees de Vienne – Valse Caprice d’apres Franz Schubert, Mefisztó-keringő; Jora – Joujoux pour Ma Dame (op. 7), Enescu – D-dúr szvit zongorára (op. 10, no. 2), Bartók – Hat román tánc (op. 6). December 15-én 19 órától a Versenyművek hangversenyét tartják meg, vezényel Jankó Zsolt. Műsoron: G. Ph. Telemann: D-dúr trombitaverseny (TWV 51:D7), közreműködik Ionuţ Bondea, A. Marcello: d-moll oboaverseny, közreműködik Gáti Sándor, Liszt Ferenc: Esz-dúr zongoraverseny, közreműködik Thurzó Zoltán és 2. A-dúr zongoraverseny, közreműködik Raluca Ştirbăţ. Mindhárom koncert a Filharmónia Enescu-Bartók termében lesz.

 

 

Leckekoncert

 

Tódor Albert elmondta, hogy decemberben három helyen tartanak leckekoncertet a fiataloknak. December 8-án Székelyhídon, 12-én Belényesben és 16-án Margittán tekinthetik meg a pedagógiai célt szolgáló koncertet az érdeklődők. Műsoron S. Prokofjev Péter és a farkas című műve lesz.

 

Nagy Noémi