Változatlan nyaralási szokások

Változatlan nyaralási szokások

A Gfk Románia gazdasági
kutatóintézet szerint a 15
évnél idősebb román
állampolgárok körülbelül 60
százaléka nem szándékozik az
idén szabadságra menni, ami megegyezik a
tavaly mért részaránnyal.


Úgy tünik, a gazdasági
világválság nincs
kihatással
   a román
állampolgárok nyaralási
szokásaira, legalábbis erre utalnak a Gfk
Románia gazdasági
kutatóintézet legutóbbi
felmérései. Ezek szerint a 15
évnél idősebb lakosság
körülbelül 60 százaléka
nem szándékozik az idén
szabadságra menni, mely részarány
megegyezik a tavaly mért mutatóval. Az
igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az
ebbe a kategóriába sorolt
személyek többségének
életkora meghaladja az 55 évet, moldovai
vagy olténiai falvakban laknak, elemi
szintű tanulmányokkal rendelkeznek
és a családjuk átlagjövedelme
nem éri el az 1.000 lejt. Akik mégis
szabadságra mennek, azok átlagosan
évi két és fél hetet
szánnak erre, főleg júliusban
és augusztusban. A legvonzóbb
célállomásoknak a tengerpartok
számítanak, a nyaralók 39
százaléka gondolja így.
Szintén sok turista választja a
hegyvidékeket is (22 százalék),
Romániában a Dobrodzsa és Bukarest
környéke számít a
legfelkapottabbnak ebből a szempontból.

Közlekedési
járművek


A tanulmány arról is beszámol,
hogy az emberek 13 százaléka még
nem döntött arról, hogy hová
megy nyaralni, a megkérdezettek 20
százaléka pedig egészen biztos
abban, hogy az idén otthon marad, mivel az
anyagi helyzetük nem biztosít
számukra más választási
lehetőséget. A nyaralók több
mint fele
személygépkocsival  
utazik a kiszemelt helyszínre, a
vonatozást vagy a buszozást csupán
a pihenni vagy kikapcsolódni
vágyók 20 százaléka
kedveli, a repülést pedig még
ennél is kevesebb, alig 9
százalék. A statisztikai mintául
szolgáló alanyok 17
százaléka ugyanakkor még
határozatlan a használt
közlekedési jármű
kiválasztását illetően. A
felmérés során 1095 személy
faggadtak nyaralási szokásaikról,
2009. június 2. és 20. között.

Ciucur Losonczi Antonius