Válságban az otthonteremtés

A kormány megszorító intézkedései révén lassan összeomlik hazánkban a lakás piac, csődbe mennek az építési vállalkozások, és nem tudnak lakáshoz jutni a legrászorultabbak és a fiatalok – állítja a Fidesz.

Mádi László országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján azokat a statisztikai mutatókat is ismertette melyből kitűnik, hogy egyre kisebb az építési kedv, melyet a kiadott építési engedélyek számának jelentős csökkenése egyértelműen mutat.

Urbán Judit, a Fidelitas nyíregyházi szervezetének elnöke sikertelennek ítélte a Fészekrakó programot, hiszen ezzel a fiataloknak csupán kis része jut lakáshoz, de az igazán rászorulók nem tudják igénybe venni a kedvezményeket.

Mádi László, a panelprogramhoz kapcsolódva értékelte önkormányzat szerdai közgyűlésén tárgyalt, erre vonatkozó napirendet. Érthetetlennek tartotta, hogy miért azok a lakóközösségek részesülnek előnyben a pályázat során, akik a legtöbb önrészt fizetik. Véleménye szerint szociálisan érzéketlen az önkormányzat, hiszen pont a kispénzű emberek kerülnek további hátrányos helyzetbe azzal, hogy nem válik energiatakarékossá a lakásuk.

– Sipos Marianna –