Válókeresetet nyújtott be Tőkés László felesége

Válókeresetet nyújtott be Tőkés László felesége
Nagyvárad – Válókeresetet nyújtott be Tőkés László romániai európai parlamenti képviselő felesége, aki hűtlenséggel vádolja férjét – adta hírül hétfőn a román Mediafax hírügynökség.

Tőkés Edit szerint férje többször is megcsalta, emellett azt állítja a nagyváradi bírósághoz benyújtott keresetben, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) volt püspöke huszonöt éves házasságuk alatt “terrorizálta” őt, és “lelki sérüléseket” okozott neki.

A Tőkés házaspárnak három gyermeke van. A válókereset indoklásában Tőkés Edit azt állítja, hogy a viszonyuk megromlásáért kizárólag férje a hibás, akinek “számos” szerelmi kalandja volt, amelyekről az EP-képviselő “kollégái” is tudnak.

A Mediafax tudósítása szerint Tőkés Edit azt kéri a keresetben, hogy vehesse fel ismét lánykori nevét. Gyermektartási díjként férje jövedelmének az egyharmadára tart igényt két gyermekük számára, akik még nem fejezték be tanulmányaikat. A nagyváradi bíróság május 12-re tűzte ki a válóper első tárgyalását.

„Próbatétel”

Élete legnagyobb próbatételeként éli meg Tőkés László azt, hogy felesége válókeresetet nyújtott be – ezt maga a politikus nyilatkozta hétfőn az MTI-nek.

A politikus az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy felesége egy héttel ezelőtt adta be a válópert, miután tavaly decemberben elhagyta őt, és otthonukból elköltözött. “Mivel ezen a helyzeten nem tudtam változtatni, döntését kénytelen vagyok tudomásul venni és tiszteletben tartani” – mondta Tőkés László.

Rámutatott: család- és gyermekszerető emberként élete legnagyobb próbatételeként és válságaként éli meg a történteket. Leszögezte: az ügy további részleteibe nem avatja be a nyilvánosságot, mivel családját óvni akarja a nyilvánvaló politikai ártószándéktól, valamint a bulvársajtótól. A politikus hozzátette, hogy munkájának és hivatásának a továbbiakban is megpróbál töretlenül eleget tenni.

Forrás: MTI