Vallomást tett a gyilkossággal vádolt ügyvéd

Vallomást tett a gyilkossággal vádolt ügyvéd
Cosmin Moraru kedden kérte kihallgatását. A Nagyváradi Ítélőtábla bírója, Adela Controvici vezette a kihallgatást. A nyilvánosságot ezúttal is kizárták.

 

A gyanúsított ártatlannak vallotta magát. Szerinte jelen volt anyósa, Vilhan Piroska megölésénél, de a bűncselekményt Pazurik Iosif, az áldozat volt férje követte el. Moraru szerint a két személy az ő lakásában találkozott, a beszélgetés egyes régi félreértések miatt elfajult, a volt férj megütötte Vilhan Piroskát egy kormánykerék-blokkolóval, majd elvágta a torkát egy késsel. Moraru fentartotta azt az állítását is, hogy próbálta megmenteni anyósát, sikertelenül. A továbbiakban azt vallotta, hogy az emberölést követően apósa elvitte a holttestet a gyanúsított házaspár autójával egy ismeretlen helyre, majd visszaadta a gépjárművet. Mindez úgy zajlott le, állította, hogy felesége, Pazurik Krisztina nem hallott vagy látott semmit, mivel egy másik szobában volt. A gyanúsított vallomástétele itt véget ért, visszautasította, hogy bármit is mondjon a házban végzett takarításról, amelyet feleségével együtt hajtott végre a gyilkosság után, hogy hova tűnt az előszobai szőnyeg, vagy hogy miért szöktek el külföldre. Az újságírók kérdésére, hogy mit szól a vallottakhoz, Pazurik Iosif azt mondta: – Nem kommentálom, mondjon, amit akar.

A gyanúsított ügyvédje a következő nyilatkozatot tette: az ügyfelem továbbra is állítja, hogy a gyilkosságot apósa követte el, és hogy jelen volt a bűncselekmény elkövetésekor.

Bírálat

Pazurik Krisztina védőügyvédje bőbeszédűbb volt: bírálta mind az ügyészeket, akik nem határozták meg jól, ki ellen mi a vád, emiatt a nő nem tud védekezni sem, továbbá Moraru ügyvédjét is kritizálta, mivel az ő ügyfelét lehetetlen helyzetbe hozta. Pazurik Krisztina nem tud vallomást tenni: ha elmondaná az igazságot, azt jelentené, hogy ellentmondana annak a variánsnak, amelyet férje állít, ha nem tesz vallomást, hagyja, hogy Moraru az apjára terelje a gyanút. A védőügyvéd Moraru védekezését gyengének minősítette: azt hiszi, ha előjön ezzel a mesével, megszabadulhat. Nem szerette az anyósát és az apósát, az anyósától megszabadult, azt állítva, hogy apósa ölte meg, utóbbi meg megy a börtönbe. Ha elintézte, miért futott el? Mikor ezekre a kérdésekre kellett volna válaszolni elkezdett fájni a feje – mondta el az ügyvéd. A nyomozás során Pazurik Iosifot törölték a gyanúsítottak listájáról, hiszen percre pontos alibije volt. A bíró nem hozott helyben döntést, erre szerdán került sor. A Nagyváradi Ítélőtábla jóváhagyta az ügyészség kérelmét, és 20 napos előzetes letartóztatásra ítélte Cosmin Morarut és Pazurik Krisztinát. Az ítélet nem végleges, a kihirdetéstől számított 24 órán belül meg lehetett támadni. A fellebbezést a Legfelső Ítélő és Semmítőszék fogja elbírálni.