Valóban, a nyugdíjasoknak nagyon fáj

Az SZFÚ augusztus 7–i
lapszámában megjelent cikket, mely a
nyugdíjiroda Szatmárnémetibe
történő
áthelyezéséről szólt,
mély felháborodással olvastam el,
hasonlóan nyugdíjas ismerőseimhez.

Az igazgatónő nyilván nem gondol arra,
hogy mikor egy ember eléri a nyugdíjas
éveket, dolgozott 35–40 évet, a kora
70–80 év, vérnyomása 200, a
szíve és a lábai miatt már nem
tud elmenni Szatmárnémetibe, főleg nem a
40 fokos hőségben, botladozva, sajgó,
öreg lábakkal. Mit kellene annak az
idősnek tennie? Összeesni valahol?


Ezt a döntést nemcsak végrehajtani kell
tudni, hanem gondolkodni is kell rajta, hogy a sok,
egészségileg leromlott, öreg és
beteg ember hogyan tudná mindezt megtenni? Anyagilag
és testi erőt is figyelembe véve mindez
lehetetlen. Miért is éljük öreg
napjainkat nyugodtan, mikor szebb az, ha zűrös a
világ körülöttünk és
kinek fáj, hogy 5–6 féle
gyógyszerrel a táskánkban,
félig ájultan, testünket vonszolva
kényszerítenek minket az utazásra
és megérkezve arra, hogy órákig
várjunk a sorban. A nyugdíjasok 80–90
százaléka már így áll
egészségileg, sajnos.


És hogy dolgozott, míg munkába
járt? Szabad szombat, karácsony,
húsvét nem volt. Vasárnap
telefonszolgálat, leltározás és
az elmaradt munka bepótlása, ugyanis krumpli,
répa, tengeri és egyéb
zöldség szedésére vittek
mindenkit, esőben, fagyban, havazásban,
nemegyszer még decemberben is. Ez nem mese, ez maga
a valóság volt.


Dolgoztunk szó nélkül, arra gondolva, ha
elérjük a nyugdíjkorhatárt legyen
könnyebb, jobb az életünk és a
jövő nemzedékre gondoltunk, hogy nekik is
legyen könnyebb. Könnyebb mint nekünk
volt.


Aki fiatal és egészséges nem hiszi, de
elérheti azt, amit mi, öreg nyugdíjasok
átéltünk és szenvedtünk. Egy
nyugdíjast, egy idős embert nem taposni, hanem
segíteni kellene, hiszen legtöbbjük
már az orvost, a kórházat járja
folyton betegségeivel. Vagy talán
útjában vagyunk valakinek?


Arról senki nem tehet, hogy az Isten mit mért
rá, legalább segítsük és
ne nehezítsük az amúgy is
vállukon lévő, láthatatlan
keresztet.


Köszönet Kovács Jenő
polgármesternek, a nyugdíjasok
nevében, aki próbálja segíteni
és megérteni az öregkor
nehézségeit. Remélem sikert arat,
közösen segítőtársaival.



Számunkra az élet sokszor már nagyon
fájdalmas lehet, ne nehezítsék ezt
még jobban. Remélem az igazgatónő
még végiggondolja a nyugdíjas
élet nehézségeit, megenyhül a
szíve és úgy jár el és
dönt, hogy a többezer nyugdíjas
elégedett legyen. Köszönöm előre
is a sok nyugdíjas nevében a
megértését és
segítségét!


Tisztelettel a nyugdíjasok nevében:
Hauler Gyöngyi