Választmányi ülést tartott a Bihar megyei RMDSZ

Akt.:
Választmányi ülést tartott a Bihar megyei RMDSZ
Nagyvárad- Szombaton a városházán választmányi ülést tartott az RMDSZ Bihar megyei szervezete. Felszólalt Kiss Sándor elnök és Szabó Ödön ügyvezető elnök is, majd döntés született a küldöttgyűlésről, valamint az önkormányzati választások ütemtervéről szóló határozati javaslatokról.

 

 

Szombaton választmányi gyűlést tartott az RMDSZ Bihar megyei szervezete, melyen Tőkés László volt püspök, EMNT-elnök és az Erdélyi Magyar Néppárt is szóba került, bár így konkrétan egyik név sem hangzott el. Politikai tájékoztatójában Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök arról számolt be: nemrég az RMDSZ ellenzéke írásban megkereste a Szövetséget azzal, hogy segítsen nekik abban, hogy külön ünnepeljék március 15-ét, a Petőfi-parkban. Hirtelen azt hitte, hogy valamit félreért, mert egyhén szólva „pofátlanságnak” tartotta, hogy az érintettek az általuk „korruptaknak, gazembereknek, a nemzet szégyenének” nevezett RMDSZ-sekhez folyamódnak támogatásért, de bebizonyosodott, hogy jól értette a kérést, így végül megállapodtak abban, hogy Szabó Ödön segít nekik. Egy másik témára áttérve Kiss Sándor arra emlékeztette az egybegyűlteket: annak idején Tőkés László nem értett egyet az RMDSZ által gyakorolt kis lépések politikájával, azt hangoztatta, hogy így nem lehet nagy eredményeket elérni. Az RMDSZ-elnöke szerint azonban később a volt püspök már úgy nyilatkozott, hogy az Unióban a kis lépések hasznosak, azonban egy szóval sem említette, hogy tehát ebben is az RMDSZ-nek volt igaza. Kiss Sándor állítása szerint Tőkés László most már annyira életbe léptette ő is a kis lépések politikáját, hogy nem a magyar, az erdélyi vagy a bihari labdarúgó válogatottat vitte ki Brüsszelbe, hanem a nagyobbik fia csapatát, vagyis a „mindenki által elvert, utolsó ligás” PKE-focicsapatot. „Azért ennyire nem kellene felaprózni a dolgokat”, fogalmazott Kiss Sándor.

 

Tevékenységi beszámoló

 

Szabó Ödön ügyvezető elnök a megyei Ügyvezető Elnökség tevékenységi beszámolóját ismertette, a 2011 június- 2012 február közötti időszakban, az események és a számok tükrében. Többek közt arra hívta fel a figyelmet: a Szacsvay Akadémia előadássorozaton három modul működött párhuzamosan, a meghívottak pedig javarészt a Magyar Tudományos Akadémia tagjai voltak, jól felkészült szakemberek, akiknek magas szintű és igényes előadásain teltházas volt az érdeklődés. Az októberi hónap egyértelműen a népszámlálásról szólt. Óriási érdeklődés kíséri ugyanakkor az RMDSZ állandó jelleggel zajló programját, az egyszerűsített honosítása eljárás ügyintézését, mostanra elérte a 31.200-at az általuk elkészített, leadásra kész dokumentációk száma. Ezzel kapcsolatban Szabó Ödön megjegyezte: 17 milliárd ROL-t hagytak egy év leforgása alatt a bihari magyar emberek zsebében azzal, hogy ingyen készítik el a fotókat és a fordításokat, „ellentétben az önmagukat nagy magyaroknak feltüntetőkkel szemben, akik odáig süllyedtek, hogy mindezt pénzért csinálják”. Elhangzott még, hogy az elmúlt időszakban tovább bővült az RMDSZ körzeti szervezeteinek létszáma, s ezzel 58-ra növekedett azon települések száma, ahol működő körzeti szervezet van, hogyha pedig a valamennyi faluban, községben és városban működő helyi szervezetek és választmányok számát tekintjük, ezek elérték a százat. Megtudtuk továbbá azt is, hogy az önkormányzati vezetők számára havi rendszerességgel szerveztek szakmai találkozókat, amelyeken többnyire területrendezési és költségvetési kérdéseket vitattak meg. Számos oktatási eseményen volt jelen az Ügyvezető Elnökség, elindult a Minden Gyermek Számít oktatási program, és számtalan szociális, egészségügyi, kulturális, sport, szórvány-típusú és megemlékező jellegű tevékenységet, ünnepséget bonyolítottak le.

 

ELŐVÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT

 

Szabó Ödön hangsúlyozta, hogy a jelöltek kiválasztásában és rangsorolásában, illetve a választások előkészítésében az RMDSZ a következő alapelveket tartja irányadónak: közösségi támogatottság, nyitottság, esélyegyenlőség, szakmai felkészültség, fiatalítás, szervezeti elkötelezettség és szerepvállalás, valamint politikai érdekegyeztetés. Ugyanakkor a Szövetség a 2012-es helyhatósági választások előkészítési szakaszában kiemelten támogatja a 35 évnél fiatalabb jelöltek és nők résztvételét a jelöltlistákon, és újdonságként be kell nyújtani az erkölcsi ajánlólevelet, valamint a jelöltségi értékrendet, hiszen nem taktikázó, hanem becsületes és szavahihető tisztségviselőkre van szükség.

 

Ciucur Losonczi Antonius