Választási incidens Nagyváradon

Választási incidens Nagyváradon
A váradi 113. számú szavazókörzetben reggel fél kilenc körül furcsa választási incidens történt.

Éppen a szavazásra érkezett Tőkés László EP-képviselő, amikor a képen a volt püspök mögött látható hölgy szavazott, majd úgy tűnt, mintegy hirtelen felindulásból elhajította a pecsétet, majd kiviharzott a szavazókörzetből. A szavazókörzet tagjai közül többen is utánakiáltottak, hogy ne menjen el, és azt is kiabálták, hogy „Ne hagyják elmenni!”, de a hölgy hamar eltűnt a szavazókörzetből. Sütő Tibor, a Bihar Megyei Választási Iroda tagja később lapunk kérdésére válaszolva elmondta: a szavazókörzet tagjai néhány percnyi keresés után a szekrény mögött megtalálták a pecsétet, így mivel a hölgy gesztusa nem okozott kárt, ezért jogi szempontból nincs következménye furcsa gesztusának.

Pap István